Megjelent a világ legerősebb chipsete!

2015.11.05| Phone Arena

A kínai Huawei gyártó hivatalosan is lerántotta a leplet a Kirin 950 chipsetről, amely jelenleg a világ egyik legerősebb mobil processzora.

A Kirin 950 big.LITTLE architektúrán alapul, 16nm-es FinFET technológiával készítette a TSMC. A Kirin 950 nyolc magjából négy darab Cortex-A72, négy pedig Cortex-A53-as, ezek pedig 2.53 és 1.8 gigahertzes órajelen tudnak maximálisan dolgozni. Egy kis i5-ös co-processzor, valamint Mali-T880MP4 grafikus gyorsító is került a chipsetbe. Előbbi természetesen nem az Intel családtagja, cserébe minden szenzorért – giroszkóp, barométer, hub, gyorsulásmérő, stb. – felelős és állandóan készenlétben áll, valamint négyszer jobban teljesít mint az előd i3 és sokkal energiatakarékosabb.

A héten korábban már láthattunk egy GFXBench tesztet, ahol ez a chipset meglepően sokkal jobban teljesített még a Samsung jelenlegi csúcs Exynos 7420-nál is mind az egymagos, mind a több magos tesztelési fázisok esetében. Az újdonság támogatja a VoLTE és az LTE Cat.6 hálózatokat, valamint továbbfejlesztett hanghívást és zenelejátszást is kapott, így minőségi hangzást biztosít. A Kirin 950 elsőként a Huawei Mate 8 okostelefonban lesz elérhető, a készülék november 26-án debütál.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.