A Vodafone bepereli a Magyar Telekomot

2017.02.13| Vodafone

A bíróság a Vodafone-nak adott igazat, továbbra is a Vodafone az állam mobilszolgáltatója

A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a Vodafone beadványa nyomán február 9-én, csütörtökön felfüggesztette a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) döntésének végrehajtását, jelentette be Király István a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese. A Vodafone a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF) kizáró döntését helybenhagyó KDB döntést, az illetékes Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon támadta meg és kérte, hogy a bíróság a saját döntésééig függessze fel a döntés végrehajtását, amiről a bíróság most döntött, felfüggesztve a Vodafone-t kizáró döntés végrehajtását.

Mivel a Telekom és KEF ennek ellenére aláírta a szerződést, a Vodafone most polgári peres úton is megtámadja a Budai Központi Kerületi Bíróságon, mivel álláspontja szerint a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság döntésének hiányában a KEF eljárása nem zárult le jogerősen. Mindez azt jelenti, hogy a Magyar Telekom és a KEF szerződése érvénytelen. Természeten ennek alapján a Telekom nem köthet további szerződéseket az állami vállalatokkal és ha mégis kötne ilyet, akkor az érvénytelen lenne, hiszen jelenleg a Vodafone az állami intézmények szolgáltatója a hatályos szerződések szerint, hangsúlyozta Király István.

A KEF és a Telekom a Vodafone figyelmeztetése ellenére, február 6-án aláírta a szerződést, ezért a Vodafone Magyarország a Magyar Telekom és a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF) ellen is peres eljárást indít a Budai Központi Kerületi Bíróságon, mivel álláspontja szerint jogellenesen került sor a Telekom és a KEF közötti szerződéskötésre, mondta Király István. A Vodafone Magyarország 2014 eleje óta számít az állam első számú mobilszolgáltatójának. A Vodafone a KEF „Mobil szolgáltatások beszerzése 2016” közbeszerzési eljárásán a legjobb ajánlatot tette, ám a KEF kizárta az eljárásból arra hivatkozva, hogy a Vodafone túl alacsony összegű ajánlatot tett és kétséges, hogy teljesíteni tudja-e a vállalását.

A KEF ezzel lényegében azt vonta kétségbe, hogy a Vodafone Magyarország – mint a világ második legnagyobb mobil szolgáltatójának leányvállalata – képes-e a szolgáltatást finanszírozni, mondta Király István. A vezérigazgató-helyettes hangsúlyozta, hogy a kiírásnak megfelelően megtett ajánlat nem veszteséges. A potenciális KEF megrendelés éves szinten a Vodafone ajánlatával számolva mintegy 1 milliárd forintos nagyságrendű, a költségvetés számára éves szinten 500 millió forinttal kedvezőbb, mint a konkurens Telekom ajánlata.

A Tények: 

A 168/2004. (V. 25. ) Kormányrendelet hatálya alá tartozó intézmények részére az eljárásban a Vodafone ajánlotta a legkedvezőbb mobilszolgáltatási díjtételeket. A verseny végeredményét döntően befolyásoló, a belföldi tarifák összehasonlíthatóságát szolgáló „súlyozott szolgáltatási díjak összesen” bírálati elemre jelen eljárásban a Vodafone 2317 Ft, amíg Magyar Telekom Nyrt. másodikként 3603 Ft értékű ajánlatot tett.

Király István szerint nemzetgazdasági szinten, a költségvetésnek éves szinten a felolvasott eredmények alapján több mint 500 millió, a 3 év alatt mintegy 1,6 milliárd forintos felesleges kiadást jelenthet, ha a KEF döntése nyomán az állami intézmények nem a Vodafone által kínált feltételekkel veszik igénybe a mobilszolgáltatásokat. A 2013/2014-es KEF közbeszerzés során mintegy 100 ezer a KEF hatálya alá tartozó SIM-kártyával szerződtek az állami intézmények a Vodafone-hoz.

A Vodafone 3 éve biztosítja a mobil távközlési szolgáltatásokat a kormányzati szektor részére a KEF által folytatott központi közbeszerzési eljáráson alapuló szerződés keretein belül, és mint nemzetközi háttérrel rendelkező tőkeerős szolgáltató továbbra is elkötelezett az állami intézmények tudatos, fenntartható működésének biztosítása iránt. A Vodafone most nekik és minden potenciális KEF-es ügyfelének felajánlja, hogy a következő 3 évben is az új tenderben megajánlott, a korábbinál és a Telekom által most vállaltnál is lényegesen kedvezőbb árakon nyújtja a Vodafone mobil távközlési szolgáltatásait.

A cikkhez kapcsolódó linkek:


    Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    2025.11.14
    | SamMobile
    A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    2025.10.29
    | Phone Arena
    A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
    Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

    Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

    2025.10.10
    | Android Central
    Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
    Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

    Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

    2025.10.20
    | Phone Arena
    Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.