Samsung: a Tizen OS-nek vége

2021.05.19| SamMobile

A Google és a dél-koreai gyártó hivatalosan is megerősítette, hogy a 2021-es Galaxy Watch a Wear OS-t fogja futtatni.

Pár hónapja olvashattuk először, hogy a Samsung a félig-meddig saját fejlesztésű Tizen rendszert leváltja a Wear OS javára, tehát a vállalat ismét Android alapú okosórákat gyárt. Utoljára hat éve volt erre példa. A héten számoltunk be arról, hogy a Galaxy Watch 4 és a hozzá tartozó modellek valóban a Wear OS-t fogják futtatni. A cég korábban Android-alapú okosórákat gyártott, de 2014-ben átállt a Tizenre.

Azóta a Samsung okosórái a Tizent használtják operációs rendszerként. Ez lehetővé tette a vállalat számára, hogy teljes ellenőrzést gyakoroljon a szoftver felett. Az ökoszisztéma fejlesztői támogatása azonban sok kívánnivalót hagyott maga után.

A Google tegnap bejelentette újdonságait az I/O 2021 rendezvényen, a Samsung pedig megerősítette együttműködését a céggel és Twitterre került ki a megerősítés a rendszer leváltásáról.

A Samsung megpróbált egyensúlyt teremteni ezzel az új elrendezéssel. Annak ellenére, hogy a 2021-es Galaxy Watch modellek már Wear OS-t futtatnak, rá a One UI felület kerül, amely megszokott megjelenést kölcsönöz a rajongóknak.

A Samsung számára továbbra is fontos a lehető legjobb élmény biztosítása az ügyfelek számára. Tehát a Wear operációs rendszerrel működő Galaxy Watch teljes összhangban fog működni a Samsung mobil eszközeivel és a szélesebb körű Galaxy ökoszisztémával.

A vállalat kiemelte, hogy ez az új együttműködés a Google-lal új lehetőségeket nyit meg a fejlesztői közösség számára. Mostantól képesek lesznek elhozni alkalmazásaikat a Samsung okosóráihoz anélkül, hogy újra fejleszteni kellene őket a Tizen miatt.

Ez egy mindenki számára előnyös helyzet, mert a felhasználók mostantól több alkalmazást kapnak a Galaxy órájukra. Ami a meglévő Tizen okosórákat illeti, a vállalat szerint ezek a modellek a megjelenésük dátumától kezdve továbbra is legalább hároméves szoftveres támogatást kapnak. A Samsung várhatóan ez év júliusában mutatja be a Galaxy Watch 4-et új zászlóshajó okostelefonjai mellett.

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.