Nagy képernyős akció a Telenornál

2015.09.23| Telenor

A trendet a Telenor szeptember végi villámakciója is támogatja.

A legtöbben 4,5 és 5,5 col közötti kijelzÅ‘ méretű okostelefont vásárolnak a Telenornál, de keresett a 4-4,5 colos méret is, ezeknél kisebbet azonban már alig visz haza valaki. A szolgáltató szeptember 22-tÅ‘l egy héten át különleges akcióval reagál a vásárlói igényekre. Néhány évvel ezelÅ‘tt még a 4 colos kijelzÅ‘vel felszerelt okostelefonok voltak a legnépszerűbbek, mostanra azonban egyértelműen a nagyképernyÅ‘s modelleket választják a legtöbben a Telenor saját statisztikái szerint. Az idén a legtöbb eladott okostelefon a 4,5-5,5 colos átlójú modellek közül kerül ki, tízbÅ‘l hét vásárló már ezek valamelyikét választja, míg 3-4 colos okostelefont mostanra százból csupán néhány ügyfél választ magának. A legtöbb eladott okostelefonon a Google Android szoftver fut, de a Microsoft Windows Phone-ja is jelentÅ‘s részesedéssel bír.

Az egy héten át – 2015. szeptember 22-tÅ‘l 30-ig – tartó akció keretében ötféle nagyképernyÅ‘s mobilt kínál a Telenor tízezer forint kedvezménnyel azokhoz az új elÅ‘fizetésekhez, amelyeket két év hűségidÅ‘vel, MyTariff S, M, L vagy XXL díjcsomaggal vásárolnak. Az akciós nagyképernyÅ‘s mobilok:

 

  • Sony Xperia M4 Aqua – vízálló készülék 5 colos HD-kijelzÅ‘vel, 13 megapixeles kamerával, 4G-támogatással, Android 5.0 rendszerrel
  • LG G4c – 5 colos készülék HD-felbontású kijelzÅ‘vel, 8 megapixeles kamerával, 4G-vel, Android 5.0 rendszerrel
  • Sony Xperia Z3 – 5,2 colos készülék full-HD felbontású kijelzÅ‘vel, 20,7 megapixeles kamerával, 4G-támogatással, Android 5.0-ra frissíthetÅ‘
  • Microsoft Lumia 535 – 5 colos készülék 960x540 pixeles IPS-kijelzÅ‘vel, 5 megapixeles kamerával, Windows 8.1 rendszerrel, amely Windows 10-re is frissíthetÅ‘ lesz
  • Sony Xperia E4 – 5 colos, 960x540 pixeles felbontású kijelzÅ‘, 5 megapixeles kamera, Android 4.4 rendszer

 

A fent szereplÅ‘ okostelefonok mindegyike tízezer forint kedvezménnyel rendelhetÅ‘ az akció ideje alatt, ha valaki új, havidíjas elÅ‘fizetést köt a Telenornál , és MyTariff S, MyTariff M, MyTariff L vagy MyTariff XXL díjcsomagot választ. Ezek a csomagok a bennük foglalt belföldi beszélgetésben, Hipernet-adatforgalomban és az SMS-tarifáikban különböznek. A Telenor MyTariff tarifacsomag sajátossága, hogy az elÅ‘fizetÅ‘k maguk válogathatják össze, hogy az adott díjkategóriájú tarifacsomag mennyi smst, hangot és mekkora adatcsomagot tartalmazzon. A személyre szabható tarifában az ügyfelek több mint 140 féle kombináció közül választhatnak.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


    Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


    Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

    Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

    2026.09.25
    | Sammyfans
    A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
    Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

    Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

    2026.09.14
    | 9to5Google
    Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
    Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

    Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

    2026.09.23
    | 9to5Google
    A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
    Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

    Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

    2026.09.12
    | Android Authority
    A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.