Friss iPhone 12 pletykák

2020.07.23| 9to5Mac
Címkék:

iPhone 12

,

pletyka


Kiderült, mekkora telepet kap az iPhone 12 és az is, hogy várhatóan novemberig kell várni az idei almás mobilokra.

Ma egyszerre több hírmorzsa is napvilágra került az őszi megjelenés dátumával és az iPhone 12 műszaki adataival kapcsolatban. Macotakara szerint az 5G-s iPhone 12 modellek egyaránt novemberben kerülnek csak ténylegesen a piacra annak ellenére, hogy a hagyományos, szeptember elejei bemutatón mutatkoznak be. A jelentés több kínai szállítótól származik és egészen pontosan az LTE-s verziókat október második felére teszik a COVID-19 járvány miatt, az 5G-sek pedig novemberben érkeznek.

Persze mint minden pletykát, ezt is érdemes fenntartásokkal kezelni, már csak azért is, mert az Apple 2020-ban mindössze egyetlen LTE-s telefont, az iPhone 12-t tervezi kiadni, az összes többi modell Ming-Chi Kuo szerint is 5G-s lesz.  Emellett múlt hónapban kaptuk a fülest, miszerint az iPhone 12 biztosan szeptemberben jelenik meg. A szakaszos kiadás ennek mondjuk nem mond ellent, de az október végi megjelenés mégis kevésbé tűnik reálisnak.

A mai másik pletyka Twitterre került ki és az Apple iPhone 12 Pro vagy Max akkumulátor kapacitását firtatja. A SafetyKorea ügynökség révén került ki és állítja, ebbe az iPhone 12-be egy 2775 mAh-s akkumulátor kerül. Összehasonlításként érdemes megnézni az utóbbi két év hasonló értékeit modellenként:

  • iPhone XS: 2,658 mAh
  • iPhone XS Max: 3,174 mAh
  • iPhone XR: 2,942 mAh
  • iPhone 11: 3,110 mAh
  • iPhone 11 Pro: 3,046 mAh
  • iPhone 11 Pro Max: 3,969 mAh

Ez azt jelentené, hogy az iPhone 12 egyikének akkumulátora hasonló méretű lenne, mint az iPhone XS és az iPhone XR. Ebben az évben négy különféle iPhone 12 változatot várunk: egy 5,4 hüvelykes készüléket, két 6,1 hüvelykes és egy 6,7 hüvelykes mobilt.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.