Kiderültek az iPhone 12 árai!

2020.10.02| GSM Arena
Telefonguru a Google Híreiben – kövess minket! Követés

200 ezer forinttól lesz kapható a legolcsóbb, az Apple iPhone 12 mini 64 gigabájtos verzióban, az árak ennek a duplájáig érnek.

Ahogy azt már tudjuk, az iPhone 12 széria négy taggal indul, a gyártó történetében először. Mindegyik többféle méretű tárhellyel kérhető, ahogy megszokhattuk. Ezúttal Twitteren kaptunk komplett táblázatot az amerikai árakról. Ezt át lehet váltani forintra, de ennél is általában többe kerülnek Magyarországon, szóval bőven felfelé kell kerekíteni.

Kiderültek az iPhone 12 árai!

A két olcsóbb modell 64/128/256 gigabájt tárolóval vásárolható meg, míg a két nagyobb 128/256 gigabájttal csak. Az iPhone 12 egy mindössze 5.4 colos kijelzőt kap, így igencsak kompakt méretű lesz. Jó hír, hogy ehhez is választható a legnagyobb tárhely akár, így nem kell a méret miatt kompromisszumot kötni.

Kiderültek az iPhone 12 árai!

Az iPhone 12 és az iPhone 12 Pro ugyanakkor megjelenítővel érkezik, ám tudásban lesz jelentősebb eltérés, ami a 200 dolláros árkülönbözetet indokolja. A legnagyobb tudást az iPhone 12 Pro Max adja, egyben a legnagyobb méretű készülék a négyesből és a legdrágább is. A 6.7 colos kijelzős modell nagyobb lesz még a jelenleg nem éppen kis darab iPhone 11 Pro Max-nál is.

Korábban olvashattunk pletykát, miszerint a gyártási nehézségek miatt nem egyszerre kerül a négy mobil a piacra, a bejelentésre október 13-án kerül sor, azonban a két prémium kategóriás csak egy vagy két hónappal később kerül a boltokba.

 

 

További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

Tetszett a cikk? Kövess minket Google Híreiben! A Telefonguru legfrissebb híreit egyenesen a Google feededbe hozzuk
Követés
A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei