Egy érintés négymilliószor

2018.12.14| Mastercard

A magyarok már négymillió alkalommal fizettek mobiltelefonnal, egyetlen érintéssel.

Dinamikusan növekszik a magyar mobiltárcás fizetések száma, a Mastercard adatai szerint már több mint 4 millió alkalommal fizettünk így az üzletekben. A technológia népszerűségét jól mutatja, hogy az első újgenerációs mobilfizetési alkalmazást mindössze két éve mutatták be, azóta pedig már további 4 nagybank ügyfelei is beköltöztethetik bankkártyájukat telefonjukba.

A Mastercard legfrissebb adatai szerint már több mint 4 millió alkalommal érintettük fizetésnél mobilunkat a bolti terminálokhoz. Ehhez a tranzakciószámhoz mindössze két évre volt szükség. Az első magyar banki mobiltárcát 2016 őszén mutatták be, ehhez azóta négy további bank csatlakozott.  Jelenleg Magyarországon a Gránit Bank, Az OTP, a K&H Bank, a Budapest Bank és az MKB Bank kínál ilyen szolgáltatást.  

„Úgy látjuk, hogy ahogy annak idején az egyérintéses fizetést, úgy most a mobiltárcát is hamar megszerették a magyar kártyabirtokosok. Nagyon örülünk ennek az eredménynek és partnereinkkel közösen továbbra olyan megoldásokon dolgozunk, amelyek egyszerűbbé teszik a vásárlók hétköznapjait a gyors, kényelmes és biztonságosan fizetéseknek köszönhetően” – mondta Eölyüs Endre a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

A mobilfizetés háttérfolyamataiért és biztonságáért a Mastercard tokenizációs megoldása felel. Ez egy olyan folyamat, amelyben a fizikai kártya helyettesítésére egy virtuális kártya, úgynevezett token jön létre. Ezt követően a token digitalizálódik, vagyis bekerül a felhasználó telefonjába, vagy más, fizetésre alkalmas okoseszközébe. Fontos tudni, hogy a token csak az adott készülékben működik. A felhasználó tehát úgy tud mobiltelefonjával fizetni, hogy abban nem tárolja a fizikai kártya adatait, a Mastercard megoldásának köszönhetően a fizetési műveletben egy virtuális kártyaszámot használunk.

„A mobiltelefonunknak egyre fontosabb szerep jut, hiszen a hagyományos funkciók mellett számos alkalmazással könnyíti meg mindennapjainkat, így nem csoda, hogy el se indulunk már nélküle otthonról. Éppen ez a mobiltárcák előnye is, hiszen, ha mindig nálunk van, miért ne használnánk vásárlásaink során is?” – mondta Pataky Piroska a Mastercard marketing vezetője. „E mellett, jövő ősztől lép életbe a PSD2 irányelv, amely gyökeresen alakítja majd át azt, ahogy fizetünk. A mobilunknak ebben is kiemelt szerep jut majd, hiszen az online tranzakciók során hitelesítési eszközként használhatjuk: erre kapjuk majd bankunktól az egyszeri kódokat, de akár ujjlenyomatunkkal, archálónkkal is fizethetünk a jövőben.”

A mobiltárca egy olyan alkalmazás, amelybe regisztrálni tudjuk a bankkártyánkat és így a telefonunk terminálhoz érintésével fizethetünk kényelmesen és biztonságosan az üzletekben. A fizetésengedélyezés módja tárcánként változik, de néhány másodperc alatt teljesül. Az alkalmazás mellett megfelelő készülék és egy digitalizált bankkártya szükséges a mobilfizetéshez.  Magyarországon jelenleg az Android készülékek közül a 4.4-es vagy annál újabb operációs verziót futtató eszközök esetében állítható be ez a fizetési funkció. Magyarországon a Gránit Bank, Az OTP, a K&H Bank, a Budapest Bank és az MKB Bank kínál ilyen szolgáltatást. 

 

 

 Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

A cikkhez kapcsolódó linkek:


    Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


    A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

    A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

    2024.04.03
    | SamMobile
    A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
    Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

    Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

    2024.04.15
    | PhoneArena
    Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
    Baj van a Samsung mobilokkal, lehet téged is érint

    Baj van a Samsung mobilokkal, lehet téged is érint

    2024.05.03
    | PhoneArena
    Ismerd meg a legfrissebb Samsung One UI 6.1 frissítés kihívásait és a leállás hátterét a Galaxy S22 készülékeken!
    Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

    Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

    2024.03.21
    | Phone Arena
    Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.