Mobilfizetési opciók, nemcsak huszonéveseknek

2019.11.07| (x)

Az e-kereskedelmi trendek fókuszában ma már egyértelműen az ügyfélélmény javítása áll.

Itt is megtörtént a generációváltás, a fizetőképes réteghez csatlakoztak a már önálló keresettel rendelkező huszonévesek is, akik eltérően gondolkodnak az előző generációkhoz képest. Digitális bennszülöttként egyértelmű számukra, hogy ügyeiket online intézik. Számukra sokat jelentenek a márkák és a kütyük, és jobban kiismerik magukat ebben a rengetegben, mint elődeik. Az információk állandó elérése mellett, a kívánságuk tárgyának azonnali elérése is fontos számukra. Nem véletlen tehát, hogy e mindhárom igényt kielégítő mobilfizetési opciók fejlesztésében gondolkodnak az e-kereskedelmi szegmens résztvevői és nemcsak a szolgáltatói, de a gyártói oldalról is. Így kerülhetett be az NFC-chip például a mobilkommunikációs eszközökbe.

Mobilfizetés és online fizetés

Sokan összekeverik ez a két lehetőséget, pedig nem ugyanarról van szó, ezért kicsit bővebben is megvizsgáljuk a különbségeket.

A mobilfizetés

Szó szerint mobil, vagyis a hordozható kommunikációs eszközeinket használjuk fizetésre.

NFC

Az úgynevezett közeli rádiófrekvenciás kommunikációs technológia, azaz Near Field Communication (NFC) megjelenése óta azok az okostelefonok, tabletek és okosórák, amelyek tartalmaznak NFC chipet, alkalmassá válnak az úgynevezett egyérintéses fizetésre. Az NFC magába foglalja a titkosított adatok közvetlen, szinte azonnali átvitelét az eladási pontokhoz tartozó eszközökhöz, szemben a PIN technológiával, amely hosszabb időt vesz igénybe. Számos mobilszolgáltató keresi a technológia továbbfejlesztésének módjait.

Mobilfizetési opciók, nemcsak huszonéveseknek

QR-kód

Mivel a QR-kód tartalmazza a tranzakció adatait, azt mobiltelefonnal beolvasva, kiegyenlíthetjük a számlát. (Az első vásárlás előtt nyilván szükséges a regisztráció.) A QR-kódokat előszeretettel alkalmazzák hirdetéseken, plakátokon, szórólapokon, weboldalakon, és már díjbekérő számlákon is, a mobilfizetést lehetővé téve. A módszer platformfüggetlen, a kijelző mérete szintén nem releváns, tehát bármely, QR-kódot értelmezni képes mobiltelefonnal körülbelül öt másodperc alatt teljesíthető a fizetés.

Mobilfizetési opciók, nemcsak huszonéveseknek

Az online fizetés

Mindezekkel szemben az online vásárlások nem feltétlenül igényelnek mobil kommunikációs eszközt. Itt több lehetőséggel kell számolnunk: 

  • Amikor a laptopon vagy a desktopon fellépünk a netre és egy webshopban vagy online piactéren vásárolunk, szolgáltatást veszünk igénybe, az oldalba integrált online fizetési megoldások közül választhatunk, melyek egyfajta mobilpénztárként működnek, valamint közvetlenül bankkártyás fizetést is igénybe vehetünk. Erről nemsokára szót ejtünk még.
  • Szintén online fizetés, ha vezeték nélküli eszközről, például mobiltelefonról, tabletről a weben az URL, vagy a keresőben a bolt/szolgáltató nevének megadásával lépünk be a korábban említett e-kereskedelmi felületekre, vásárolunk és fizetünk,
  • vagy mobiltelefonon a bolt/szolgáltató/online piactér saját applikációján - például Amazon App, eBay App, Wish, keresztül lépünk be az adott e-commerce felületre és használjuk az ott megadott fizetési lehetőségek közül a számunkra legszimpatikusabbat.

 

Hol használhatjuk a mobilfizetési megoldásokat?

Nyilván ott, ahol van kiépített rendszere, azaz fizikai boltokban és szolgáltatóknál, webshopokban, online szolgáltatóknál és online piactereken. Például, megvehetünk egy PC-játékot a Steamen, kifizethetjük a megvásárolt terméket az Amazonon, licitálhatunk és vásárolhatunk az eBayen, vehetünk vonatjegyet a jegypénztárnál vagy online, kifizethetjük az éttermi számlát az okosórával. Mindennek csupán az a feltétele, hogy a mobileszközünk össze legyen kapcsolva a bankszámlánkkal, vagy, ha az adott felület használ mobilpénztár megoldásokat, akkor ahhoz legyen egy saját felhasználói fiókunk.

Miért kell mobilfizetési lehetőségeket kínálni?

A releváns e-commerce statisztikák alapján, a mobil e-kereskedelem az összes online értékesítés több mint felét teszi ki világszerte. Az előrejelzések szerint a 2014-es adatokhoz képest, 2021-re 246,15%-os bővülés várható az e-kereskedelem globális piacán. Ezzel a teljes online kereskedelmi forgalom eléri majd a 4,5 billió amerikai dollárt.

Ebből feketén-fehéren látszik, hogy a reszponzivitás és a mobilfizetési opciók integrálása már nem választás kérdése, hanem elemi szükséglet. A kereskedőknek és szolgáltatóknak, sőt, a gyártóknak is mobilbarát oldalakkal kell rendelkezniük, valamint meg kell adniuk az ügyfeleik számára az általuk igényelt mobilfizetési lehetőségeket, például a weboldalukba integrált mobilpénztár opciókkal.

Mobilfizetési opciók, nemcsak huszonéveseknek

Mobilpénztár opciók

Amíg az idősebbek számára az utánvétes fizetés egyszerűbbnek és megbízhatóbbnak tűnik, sok esetben nem is bizalmatlanság, hanem pusztán a megszokás miatt, addig az X és Y generációk számára az online fizetés már hétköznapi dolog. Az azért persze nem mindegy, hogy egy webáruház melyik fizetési lehetőséget integrálja az oldalába és persze azt is szem előtt kell tartaniuk, hogy sosem csupán egyetlen lehetőséget kell biztosítani. Sokkal népszerűbbek azok a webshopok, ahol többféle online fizetési lehetőség is rendelkezésre áll.

Az ilyen, oldalba integrált mobilpénztár technológia csak egy egyszerű szoftvertelepítést igényel, nincs szükség további hardverre. Ez megfizethető megoldást tesz lehetővé, különösen olyan területeken és országokban, ahol az emberek nem engedhetik meg maguknak a legújabb NFC-chipes okostelefonokat, de a fizetések feldolgozására az online fizetés alaptechnológiája lehetőséget ad.

# 1 - PayPal

A PayPal-t használó webshopok száma még mindig nem elég nagy, pedig az olyan üzletek, amelyek a PayPal-t fizetési lehetőségként szolgáltatják, akár 44% -kal magasabb fizetési arányt érnek el, mint azok, amelyeket nem. Több mint 210 millió fogyasztó világszerte több, mint 100 különböző pénznemben történő tranzakciókra használja a PayPal szolgáltatást.

# 2 - Apple Pay

Az Apple Pay a legegyszerűbb módja az Apple eszközhasználók számára, hogy online vásároljanak. Ez a biztonságos, digitális pénztár 58%-kal gyorsabbá teszi a mobilfizetést, mint más módszerek. Ennek pozitív következménye is van, sokkal alacsonyabb lesz a bevásárlókosár-lemondás aránya is.

Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

A vásárlók összekapcsolhatják főbb hitelkártyáikat például Visa, MasterCard, az Apple Pay számlájukkal, és egyetlen érintéssel engedélyezhetik a kifizetéseket. Hazánkban idén májusban tesztelték az Apple Pay-t, mely NFC chippel rendelkező iPhone, iPad, valamint az Apple Watch tulajdonosok számára egyszerűsíti a mobilfizetést az webáruházakban, az online piactereken, és a fizikai boltokban is.

# 3 - Amazon Pay

Az Amazon egy, a köztudatban jól csengő és megbízható név mind a vevők, mind az eladók számára. A vásárló Amazon számláján tárolt információkkal (szállítási címek, fizetési módok stb.) gyorsabb és hatékonyabb a vásárlás folyamat. Az Amazon Pay egyfajta digitális pénztárcát kínál, amely méginkább leegyszerűsíti a vásárlást. A webshop tulajdonosok számára az Amazon Pay integrálása segíthet a konverziós arányok növelésében, és csökkenti a súrlódást a pénztárnál. Ez utóbbinak az a legsúlyosabb következménye, hogy a vásárló kilép a webáruházból teljesítés nélkül és rossz tapasztalatai miatt vissza sem tér.

# 4 - Google Pay

A Google Pay az Android Pay és a Google Wallet kombinációja és újragondolása. A Google Pay lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy a főbb betéti, hitel- és ajándékkártyák segítségével online vásároljanak, és hogy olyan hűségkártyákra tegyenek szert, amelyek segítenek a jutalompontok kezelésében.

# 5 - Visa Checkout

A Visa Checkout segítségével a fogyasztók összekapcsolhatják az összes főbb betéti és hitelkártyáikat, mint a Visa vagy a MasterCard. A kártyaszámokat és a számlázási címet tárolja a rendszer, ezzel időt nyer a vásárló, ami lehetővé teszi, hogy gyorsabban fizethessen. Mindez az eladók számára magasabb konverziós arányt eredményez.

# 7 - Samsung Pay

Bár a Samsung Pay korlátozottabb, mint a többi digitális pénztárca, online fizetésnél webáruházakban, online piactereken, és a fizikai boltokban elfogadott. Ez kompatibilis a Samsung Android mobil eszközökkel, és összekapcsolható a Visa, MasterCard, American Express hitelkártyákkal. Ez egy újabb lehetőség, amit az e-kereskedelmi kiskereskedők használhatnak arra, hogy ösztönözzék a Samsung felhasználókat a vásárlások befejezésére és a konverziós arányok növelésére. Ráadásul alkalmazza az MST technológiát, amiről nemsokára szót ejtünk.

 

Hogyan fokozható a mobilfizetési opciók biztonsága?

Többféle módszert is kidolgoztak a mobilfizetések biztonságossá tételére. Ezek érintéses és érintés nélküli technológiák, melyek általában többfaktoros hitelesítést használnak.

Érintéses technológia

Ujjlenyomat felismerés: Az iPhone ujjlenyomat-felismerést használ az egyes Apple Pay fizetések véglegesítéséhez.

Érintés nélküli mobilfizetés

Hangvezérlés: A hanghullám alapú (vagy a hangjelzésen alapuló), audiovezérléses mobilfizetés a legújabb, legmodernebb megoldást jelenti, amely a legtöbb újabb generációs okostelefonok esetében működik.

Mágneses Biztonsági Átvitel (MST): A kártyás terminálon a mobiltelefonon történő fizetés egyik módja a mágneses biztonsági átvitel (MST). A telefon mágneses jelet bocsát ki, amely a fizető hitelkártyájának mágneses csíkját imitálja. Ezt a jelet a kártyaterminál úgy dolgozza fel, mintha egy fizikai kártyát áthúztak volna a gépen. Egyes kártyakezelőknek szükségük lehet szoftverfrissítésre az MST elfogadásához, de a legtöbb új terminál már képes kezelni az MST-t.

Host Card Emulation (HCE): Azzal szolgálják a biztonságot, hogy a tranzakció adatai, a fizetési- és, kártyaadatok, valamint az applikációk nem ugyanott tárolódnak, mint a biztonsági elem. A fizetési applikáció közvetlenül a telefon operációs rendszerébe települ és közvetlenül kommunikál a felhőből elérhető kártyaszolgáltatóval és az NCF vezérlővel.

Hogyan óvhatjuk okoseszközeink mobilfizetési képességeit?

A mobilfizetés teljesítését mi magunk is biztonságosabbá tehetjük saját okoseszközünk számára. A gyakori használat bizony próbára teszi az okostelefon, okosóra, vagy tablet kijelzőjét, amit kijelzővédő fólia, vagy védőüveg segítségével óvhatunk meg.

Mobilfizetési opciók, nemcsak huszonéveseknek

A kijelző és a telefon egészének biztonságát nemcsak fokozza például egy vízálló tok, de a tokba helyezett okostelefon ugyanúgy használható marad. Fürödhetünk, fotózhatunk, majd vásárolhatunk vele a strandon, uszodában, tengerparti nyaralóhelyek vendéglátóhelyein anélkül, hogy cserélgetni kellene a tokot és a kijelzővédőt.

Mivel nincs mindenhol lehetőség közvetlen mobilfizetésre, célszerű olyan, úgynevezett wallet típusú védőtokot választani az okostelefon számára, amiben biztonságosan tárolhatjuk a bankkártyát is.

 

 

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei