Mobilfizetés a közösségi médiában

2019.03.01| Mastercard

A friss felmérés szerint szívesen beszélünk a mobilfizetésről a közösségi médiában.

Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

Amikor a különböző fizetési megoldásokról beszélünk a közösségi médiában, a mobilfizetést minden harmadik alkalommal megemlítjük. Többek között erre is rámutatott a legfrissebb Mastercard Digitális Fizetések kutatás, amelyet több mint 3,3 millió közösségi média poszt elemzésével készített a fizetéstechnológiai cég és a PRIME Research.

A Mastercard most publikált adatai szerint az elmúlt évben 27 százalékban a mobilfizetést említettük, ha fizetésekről beszélgettünk a közösségi médiában, ez összességében 20 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.  Az egyes mobiltárcákat pedig kétszer olyan gyakran hozzuk szóba, mint 2017-ben.

A Mastercard immár hatodik alkalommal végezte el a kutatást, amely során több mint 3,3 millió posztot vizsgáltak, többek között a Facebook, a Twitter, és az Instagram elemzésével. A Mastercard Digitális Fizetések tanulmány a világ 190 országát vizsgálja egy-egy éven át.

Mobilfizetés a közösségi médiában

A tanulmány alapján az emberek olyan technológiai megoldásokat keresnek, amelyek pozitív hatással vannak az életükre. Csak az elmúlt évben az ezzel kapcsolatos megjegyzések száma 30 százalékkal nőtt. Ma már minden ötödik mobil kereskedelemről szóló beszélgetés fókuszában az egyérintéses fizetés és a mobiltárcák állnak. Ezek mellett szívesen osztjuk meg gondolatainkat a mesterséges intelligenciákról, a QR fizetésről, a viselhető eszközökről, valamint arról is, hogy miképp is formálják majd ezek jövőnket.

Összességében az emberek nyitottak az új fizetési technológiák felé, a vizsgált közösségi média beszélgetések 95 százalékában elismerően vallottak ezekről a lehetőségekről, minden harmadik esetben kiemelve a gyorsaságot, a hatékonyságot és az egyszerűséget, amelyet a már meglévő termékek képviselnek.

A Mastercard kutatása a beszélgetések mellett azokat a témákat is feltárta, melyeket a legnagyobb érdeklődés övezte és a fizetési technológiákat érintették. A biometria volt a legnépszerűbb téma,   ide értve a hangalapú fizetést és az ujjlenyomatos azonosítást is, ezek a posztok 111 millió emberhez értek el.

A Mastercard és a PRIME Research hatodik alkalommal készítette el a Digitális Fizetések tanulmányát, amely az új fizetési módok körül kialakuló beszélgetéseket vizsgálja. A közösségi médiában folyó beszélgetéseket egy naptári éven belül vizsgálják (2018. januárja és decembere között). Ez idő alatt a világ 190 országában több mint 3,3 millió beszélgetést vizsgáltak többek között a Twitter, a Facebook, az Instagram felületein.

 

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei