A Samsung is elhagyja a töltőt és fülest a dobozból?

2020.10.28| Phone Arena

A Samsung lemásolhatja az Apple-t, így töltő és fülhallgató nélkül adhatja a 2021-es Galaxy S30 5G-t.

Bármennyire is szeretjük a cég termékeit, a Samsung több elég kétesélyes döntést hozott, amely méretes felháborodást váltott ki a márka rajongótáborában. Az egyik ilyen az volt a Note 20 és Note 20 Ultra esetében, hogy a kisebb modell műanyag készülékházzal és csak 60Hz-es kijelzÅ‘vel érkezett, most pedig arról szólnak a hírek, hogy a Samsung megteszi azt, amit az Apple, egyszerűen lehagyja a „nem annyira szükséges” kiegészítÅ‘ket a gyári csomagból környezetvédelemre hivatkozva, kvázi így költséget csökkentve.

Más kérdés, hogy ha az ökológiai lábnyomról beszélünk, az sem teljesen állja meg a helyét, ugyanis nagyon sokan igényelnek mégis új töltÅ‘t, ami képes a telefon által támogatott maximális töltési sebességre, valamint fülhallgatóra is valamilyen formában, márpedig ha ezeket külön kell megvenni – úgy egyébként plusz költséggel persze –, akkor valójában a környezetvédelemnek adunk egy méretes pofont és marad az egyszerű profitszerzés.

A koreai média által idézett, meg nem nevezett iparági források állítják, hogy az Apple lépése nyomán a Samsung valóban komolyan fontolóra veszi ugyanezt a megoldást, elsÅ‘ként a Samsung Galaxy S21, S21+ és S21 Ultra esetében. A 2021 februárjában bejelentésre kerülÅ‘ trióból a fülhallgató biztosan hiányozni fog már, a töltÅ‘ egyelÅ‘re kérdéses.

Az sem világos, hogy vajon „csak” kérni kell majd és ingyen jár egy USB C-s AKG füles, akárcsak az Egyesült Államokban a Note 20 modellekhez vagy kizárólag megvásárolni lehet bármilyen fülhallgatót hozzá.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Samsung One UI 9 (Android 17): mely Galaxy készülékek kaphatják meg az új rendszert?

Samsung One UI 9 (Android 17): mely Galaxy készülékek kaphatják meg az új rendszert?

2026.02.16
| Sammyfans
Közeleg az Android 17 alapú frissítés – mutatjuk, mire számíthatnak a Galaxy telefonok és tabletek tulajdonosai.
Lemásolják a Samsungot? Már jön a privacy kijelző más Android csúcsmodellekbe is

Lemásolják a Samsungot? Már jön a privacy kijelző más Android csúcsmodellekbe is

2026.02.23
| 9to5Google
A Galaxy S26 Ultra új Privacy Display kijelzője teljesen új szintre emelheti a mobilos adatvédelmet – és már idén több androidos csúcstelefonban is feltűnhet.
Apple-hatás a Samsungnál? Jön a fejmozdulatos fülhallgató

Apple-hatás a Samsungnál? Jön a fejmozdulatos fülhallgató

2026.02.23
| 9to5Google
A Samsung Galaxy Buds 4 Pro fejmozdulatos vezérlést és új gesztusfunkciókat hozhat – és ezzel egyértelműen az Apple babérjaira tör.
Csendben mindent megváltoztatott az Apple az iPhone-odon – sokan észre sem veszik ezt az iOS 26 trükköt

Csendben mindent megváltoztatott az Apple az iPhone-odon – sokan észre sem veszik ezt az iOS 26 trükköt

2026.01.16
| 9to5Mac
Az Apple szinte észrevétlenül alakította át az Always On Display működését iOS 26-ban, és a változás teljesen megosztja az iPhone-felhasználókat.