2016 legjobb márkája a Huawei lett!

2016.12.14| Huawei

A vállalat 2020-ra 150 milliárd dolláros árbevételt tervez.

A legjobb fogyasztói elektronikai márkának (Best Consumer Electronics Brand) választották a felhasználók véleménye alapján a Huaweit decemberben Kínában, a GfK és Európa legnagyobb független kommunikációs ügynöksége, a Serviceplan Group által alapított „Best Brands 2016” kínai márkarangsorában. A Huawei világszerte növekvő márkaértékét jelzi, hogy a cég 2016-ban több jegyzett márkarangsorban – Interbrands, BrandZ – is jelentőset lépett előre, valamint idén alig fél év alatt több mint 9 millió darabot értékesített zászlóshajó termékéből, a P9-ből. A Huawei saját előrejelzése szerint négy év múlva már 150 milliárd dolláros árbevételt ér majd el a vállalat, amelyből 70 milliárd dollárt a fogyasztói üzletág, míg 80 milliárdot a hálózati és vállalati üzletágak adnak majd. Idén a vállalat 80 milliárd dolláros árbevételre számít.

A Best Brands 2004-es németországi indulása óta kínál elismerést a legsikeresebb és legerősebb márkáknak. A díjat Kínában először 2014-ben adták át, azonban az idei évben rendeztek először kizárólag a fogyasztók véleményét figyelembe vevő díjazást az országban. Az idei díjakat decemberben Shanghaiban hirdették ki, a legjobb fogyasztói elektronikai márka kategóriában a Huawei olyan márkákat előzött meg, mint az Apple vagy a Canon.

Glory Zhang, a Huawei fogyasztói üzletágának marketing vezetője a díjátadón elmondta:

„A Huawei dinamikusan növekszik: mindössze öt év alatt a világ három legnagyobb okostelefon márkája közé kerültünk. Az Interbrand legjobb globális márkákat összesítő listájára 2014 óta minden évben felkerülünk, idén a 72. helyezést értük el. Az emberek folyton azt kérdezik, hogyan érjük el mindezt ilyen rövid idő alatt? Erre azt kell válaszolnom, hogy a Huaweinél minden területen az innováció áll a középpontban. Olyan jelentőségteljes újításokra koncentrálunk, amelyek elengedhetetlenek a fogyasztói élményhez. Ezért vagyunk képesek olyan áttörések elérésére, mint a Huawei Mate 9 teljesítményével és energiafogyasztásával vagy mint a világ leggyorsabb chipsetje, a Kirin 960 bemutatásával” – emelte ki Glory Zhang. „Nagy örömmel tölt el minket, hogy egyre többen ismerik fel az újításainkat, és egyre többen szeretik használni a termékeinket.”

A Huawei világszerte növekvő márkaértékét jelzi, hogy a vállalat idén 16 helyett lépett előre az Interbrands legjobb globális márkákat összesítő listáján, valamint egy év alatt 20 helyet javítva az 50. helyre jött fel a BrandZ Top 100 legértékesebb globális márkarangsorában. A vállalat áprilisban megjelent új zászlóshajó készülékéből, a P9-ből november közepére már több mint kilencmillió darabot értékesítettek világszerte, amely így a gyártó történetének egyik legsikeresebb modelljévé vált. A vállalat legutóbbi előrejelzése szerint az idei évben 80 milliárd dolláros árbevételre számítanak, 2020-ra pedig már 150 milliárd dolláros árbevétel elérését tervezik, amelyből 70 milliárd dollár a fogyasztói üzletágból, 80 milliárd a hálózati és vállalati üzletágakból származik majd.





Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.