Feloldották a Huawei elleni szankciókat!

2019.06.30| XDA Developers
Címkék:

huawei

,

trump


Happy enddel zárulhat a kitiltási ügy, az amerikai elnök ugyanis levette a tiltólistáról a kínai óriást.

Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

Az elmúlt hetek kiemelkedő történése volt, hogy Donal Trump az amerikai-kínai kereskedelmi háború részeként tiltólistára rakta a Huaweit, amellyel így egyetlen amerikai vállalat sem üzletelhetett. Ez azt jelentette a kínai óriás számára, hogy a jövőben kizárják a hivatalos Android frissítésekből, de a számára fontos chipseteket, processzorokat sem vásárolhatja meg az amerikai vagy éppen angol partnereitől. Ennek folyományaként egy ideje már arról lehetett hallani, hogy a Huawei saját operációs rendszert kíván bemutatni, amibe azonban – gazdasági sikerek ide, vagy oda – már másoknak is beletört a bicskájuk.

Váratlanul azonban megoldódni látszik a probléma, Donald Trump ugyanis a G20-as csúcstalálkozó után bejelentette, hogy leveszi a tiltólistáról a Huaweit, azaz ismét üzletelhet velük a Google és minden más korábbi partnere.

Feloldották a Huawei elleni szankciókat!

Arról azonban még korai beszélni, hogy vajon a kínai vállalat mit tesz most, szó nélkül visszaáll a sorba, vagy így is bemutatja a saját rendszerét, hiszen a tiltás feloldása láthatóan őket is meglepte.

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei