MIUI 10: ezek az új funkciók

2018.06.11| Xiaomi Today

A legnagyobb kínai mobilgyártó a Xiaomi Mi 8 trióval együtt a MIUI 10 rendszert is bemutatta.

A cég fennállásának nyolcadik évfordulója miatt kapta a Xiaomi Mi 7-ként várt modell a Mi 8 nevet és rögtön plusz két változatban is debütált a Xiaomi Mi Band 3 okos karkötővel együtt. A legtöbb rajongó azonban talán inkább azt leste, milyen újításokat mutat be a Xiaomi a MIUI 10 szoftverrel.

A MIUI 9 esetében még a legfontosabb talán a „fénysebesség” jelző volt, a MIUI 10-nél az AI, avagy a mesterséges intelligencia, amely az egész rendszert segíti. Az OS megtanulja a felhasználási módot, így szinte nulla késlekedéssel tudja a szükséges – és általa előre jósolható – funkciókat, alkalmazásokat elindítani.

A MIUI 10 a lehető legjobb teljes kijelzős élményt adja, például az új feladatkezelő is kihasználja az összes, rendelkezésre álló pixelt, valamint természetesen ilyenkor gesztusokkal vezérelhető. A Xiaomi új rendszere az AI-nak köszönhetően minőségi portré képek készítésére is használható, függetlenül attól, hogy egy vagy két szenzor található a telefon hátlapján.

A MIUI 10 az IoT segítségével még könnyebbé teszi az életet, például az okosotthon kezelésével. Okosotthon alatt minden olyan alkalmazást értünk, ami az otthonunkat automatizálja. Pl a fűtést, a lámpákat és a háztartási gépeket irányítja. Egy példa a sok közül erre a vivint, ami nemcsak egyes eszközöket, hanem a teljes okoseszköz-hálózatot tudja követni működés közben. Mint azt szinte minden olvasónk tudja, a Xiaomi több mint száz okosterméket forgalmaz, ezeket egyetlen Xiaomi mobillal gond nélkül kezelni lehet. Először az alábbi mobilok kapják meg a MIUI 10-et: Xiaomi Mi 8, Xiaomi Mi Mix 2s, Xiaomi Mi Mix 2, Xiaomi Mi Mix, Xiaomi Mi 6X, Xiaomi Mi 6, Xiaomi Mi 5, Xiaomi Mi Note 2, Xiaomi Redmi S2, and Xiaomi Redmi Note 5.

Ezeket követi július második felében számos régebbi készülék, így összesen 33 telefon kapja meg biztosan az új rendszert: Xiaomi Mi Note 3, Xiaomi Mi 5X, Xiaomi Mi 5c, Xiaomi Mi 5s, Xiaomi Mi 5s Plus, Xiaomi Mi 4, Xiaomi Mi 4c, Xiaomi Mi 4s, Xiaomi Mi Max 2, Xiaomi Mi Max, Xiaomi Redmi 5, Xiaomi Redmi 5a, Xiaomi Redmi 5 Plus, Xiaomi Redmi 4, Xiaomi Redmi 4a, Xiaomi Redmi 4X, Xiaomi Redmi 3s / Redmi 3X, Xiaomi Redmi Pro, Xiaomi Redmi Note 5A, Xiaomi Redmi Note 4 Qualcomm / Redmi Note 4X, Xiaomi Redmi Note 4 MTK, and Xiaomi Redmi Note 3 Qualcomm.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.