Galaxy Buds Pro: be se mutatták, de már árulják

2021.01.04| SamMobile

Csak január 14-én mutatja be a Samsung a Galaxy Buds Pro fülhallgatót a Galaxy S21 családdal, valaki már árulja a „sajátját”.

Egyre sűrűbben fordul elő, hogy egy-egy készülékről fotók és információk szivárognak ki, illetve a megjelenés előtti utolsó két héten általában azt is megtudjuk, amire kíváncsiak sem voltunk. Nemrég kaptunk sajtófotókat a Galaxy Buds Pro TWS fülhallgatóról, most pedig élőképen látható a telefonos kiegészítő.

Ami megdöbbentő, a fotók egy Marketplace hirdetésből származnak, valaki ugyanis nem csak hozzájutott a még be sem jelentett, nemhogy piacra került modellhez, hanem már értékesíteni is szeretné. Az eladó két pár Galaxy Buds Proval rendelkezik, ebből az egyik pár eladó 180 dolláros áron.

Ami érdekes még, az a készülék doboza, végre nem fehér, így nem lehet összetéveszteni az Apple termékeivel, valamint a hátulján található információ megerősít pár korábbi pletykát, mint a kétutas hangszórórendszert, a továbbfejlesztett IPX7 besorolást, az ANC-t, és az akkumulátort, amely akár 18 óra lejátszást is képes biztosítani egyetlen feltöltéssel. A Galaxy Buds Pro január 14-én mutatkozik be, ára 200 dollár lesz.

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.