Európába tör a Xiaomi

2018.05.08| Android Police

A legfeltörekvőbb kínai gyártó, a Xiaomi nagyon komolyan veszi az európai piacot.

A Xiaomi első okostelefonját, a Xiaomi Mi 1-et 2011-ben mutatta be Kínában, ezt valóságos telefon dömping követte egészen napjainkig. A gyártó készülékeit jó hardver, szoftver és ehhez képest igencsak mérsékelt ár jellemzi. 2014-ben a Xiaomi lett Kína legnagyobb mobil gyártója, azóta viszont veszített piaci részesedéséből, ugyanis a Huawei és az Oppo előretört, talán éppen ez az oka a Xiaomi terjeszkedésének.

A cég hivatalosan is megerősítette, hogy kiterjeszti jelenlétét az öreg kontinensen, így népszerű mobiljai és egyéb készülékei már májustól kaphatók Olaszországban és Franciaországban, a friss hírek szerint pedig Nagy-Britanniában sem kell sokat várni rájuk.

A cég MIUI fórumán a cég elárulta, május 22-én Franciaországban, május 24-én pedig Olaszországban is megnyitják üzletüket, múlt héten pedig a brit Three szolgáltatóval állapodtak meg együttműködésről. A Three tulajdonosa, a CK Hutchison Holdings időközben elárulta, a kooperáció keretén belül több országban is megjelenik a szolgáltatói kínálatban Xiaomi mobil, így többek között Ausztriában is.

 

 



Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.