CES 2014: íme a teljes Samsung Galaxy Tab Pro család (videókkal)

2014.01.07| Phone Arena

A nagyobbik dél-koreai gyártó tegnap este bejelentette a Tab Pro család három tagját, így három új táblagép kerül a cég portfóliójába.

nagyobbik dél-koreai gyártó tegnap este bejelentette a Tab Pro család három tagját, így három új táblagép kerül a cég portfóliójába. A három újdonság érdekessége, hogy alig különböznek egymástól, mindössze a kijelzÅ‘, a RAM, a burkolat mérete, a tömeg és az akkumulátor kapacitása különbözik. Akár a 8.4, akár a 10.1 vagy a 12.2 colos megjelenítÅ‘rÅ‘l beszélünk, mindegyik esetében 1600×2560 pixel felbontásról van szó, a belsÅ‘ tárhely 16 vagy 32 gigabájt, a 12.2 colos esetében pedig 32/64 gigabájt várható. Egyezik a kamera is, a hátlapi 8 megapixeles autofókusszal és LED vakuval felszerelt, míg az elÅ‘lapi egy két megapixeles szenzor.

A trió ugyanúgy kétféle chipsettel felszerelt mint a Samsung csúcsmodellek mindegyike, így az LTE-s verziókban a 2.3 gigahertzes Snapdragon 800 CPU, míg a 3G-s változatokban a Samsung Exynos 5420-as, 1.9 gigaherztes, nyolcmagos chipset dolgozik. Egy késÅ‘bbi frissítésben állítólag a gyártó megoldja, hogy ne kétszer négy mag dolgozzon felváltva, hanem valódi nyolcmagosként is szolgálatot tudjon teljesíteni a három Samsung Galaxy Tab Pro táblagép. A Tab Pro 8.4 és a Tab Pro 10.1 két gigabájt RAM-ot kapott, a Tab Pro 12.2 3 gigabájt RAM-mal büszkélkedhet. Az akkumulátorokat tekintve 4800, 8220 és 9500 mAh-s erÅ‘forrásokról beszélhetünk.

További információ az alkalmazásokról és szolgáltatásokról:

  • Bitcasa: A Bitcasa lehetÅ‘vé teszi a felhasználók számára, hogy digitális tartalmaikat saját, biztonságos „felhÅ‘jükben” tárolják, osszák meg, másolják, és streameljék. A Samsung Galaxy NotePRO és TabPRO tálagépek felhasználói világszerte ingyen meghosszabbíthatják három hónappal a Bitcasa prémium elÅ‘fizetésüket (egy terabájtnyi tárterület) aktiváláskor.
  • Bloomberg Businessweek+: Globális üzleti hírek és a piaci trendek legfrissebb elemzései exkluzív tartalmakkal és interaktív funkciókkal kiegészítve. A Bloomberg Businessweek+ kifejezetten az S Pen funkcióra lett optimalizálva. A Samsung Galaxy NotePRO felhasználóknak egyszerűen csak a címre kell mutatniuk az S Pennel, és máris belenézhetnek a cikkbe.
  • Blurb: A felhasználó általi szerkesztést szolgáló Blurb platform lehetÅ‘vé teszi a Samsung Galaxy NotePRO és TabPRO táblagépek vásárlói számára, hogy jó minÅ‘ségű fotóalbumokat hozzanak létre a Samsung által elÅ‘telepített Story Album app segítségével, amely a Samsung Galaxy S 4 mobiltelefonon is elérhetÅ‘. A most bejelentett Galaxy NotePRO és TabPRO táblagépek nagyméretű és nagy felbontású képernyÅ‘je megkönnyíti a képek digitális vagy nyomtatott fotóalbumokba való rendezését. Minden felhasználó automatikusan 5 dollár kedvezményt kap az elsÅ‘ vásárlásából.
  • Cisco WebEx Meetings: A Samsung Galaxy táblagépek fÅ‘oldalán is megtalálható Cisco WebEx Meetings mobile app segítségével minden korábbinál egyszerűbben bonyolíthatók le webes konferenciák, ígyy egyszerű és költséghatékony módját kínálja a valós idejű közös munkavégzésnek és megbeszéléseknek. A Samsung Galaxy táblagépei speciális funkciókat is kínálnak a képernyÅ‘ megosztásához, valamint a telefonhívások WebEx megbeszéléssé történÅ‘ kiterjesztéséhez, illetve a telefonkönyvbÅ‘l kiválasztott megbeszélés kezdeményezéséhez.
  • Dropbox: A Dropbox emberek millióinak életét és munkáját könnyíti meg annak lehetÅ‘vé tételével, hogy dokumentumaikat, fotóikat és videóikat bárhonnan egy helyre gyűjthetik, és könnyen megoszthatják. A szolgáltatást több mint 200 millió ember és 4 millió vállalkozás használja, és naponta 1 milliárd fájlt mentenek el segítségével. A Dropbox 50 GB-nyi tárhelyet kínál két évig az új Samsung Galaxy NotePRO és TabPRO táblagépek tulajdonosainak.
  • EasilyDo Pro for Tablet: Az EasilyDo egy a felhasználót tehermentesítendÅ‘ app, amely elÅ‘re emlékeztet a születésnapokra, ellenÅ‘rzi a forgalmat, értesítést küld a rossz idÅ‘rÅ‘l, nyomon követi a küldeményeket, karban tartja a telefonkönyvet és még sok egyebet!
  • Evernote: Az alkalmazás segít a felhasználóknak abban, hogy még hatékonyabban dolgozhassanak és élhessenek, s hogy azonnal rögzíthessék, valamint elÅ‘hívhassák a fontos információkat. A gondolatoktól és ötletektÅ‘l kezdve egészen a munkadokumentumokig és inspirációs pillanatfelvételekig, az Evernote automatikusan szinkronba hozza az összes lényeges, több készüléken tárolt jegyzetet.
  • Hancom Office: A Hancom Office for Android nevű alkalmazást asztali gépet használók számára tervezték, barátságos funkciókkal a kezdÅ‘k, és professzionális funkciókkal a haladó felhasználók számára. A még jobb kompatibilitást kínáló, és számos dokumentum formátumot támogató Hancom Office for Android használatával a Samsung Galaxy NotePRO és TabPRO felhasználók teljes mértékig megtapasztalhatják az intelligens munkakörnyezet elÅ‘nyeit.
  • LinkedIn: 200 országban és térségben regisztrált 259 millió tagjával a LinkedIn a világ legnagyobb professzionális közösségi hálózata. Mobil felhasználói kapcsolatban maradhatnak ismerÅ‘seikkel, felfedezhetik maguknak az iparági folyamatokat, és megoszthatják szakértelmüket. A Samsung Galaxy NotePRO és TabPRO tulajdonosok három hónapos prémium tagsághoz juthatnak hozzá ingyen.
  • LIVESPORT.TV: A LIVESPORT az élÅ‘ prémium sportközvetítések digitális platformokra specializálódott hivatalos szolgáltatója. Prémium online sportcsatornák olyan hálózata ez, amely a világ legjobb sportversenyeit közvetíti.
  • NY Times: A Samsung Galaxy NotePRO és TabPRO felhasználók mindig naprakészek lehetnek a híreket illetÅ‘en, ha a NY Timest olvassák a táblagépük nagy felbontású kijelzÅ‘jén.
  • Oxford Advanced Learner’s A-Z: Az ingyenesen letölthetÅ‘ Oxford Advanced Learner's Dictionaryt több mint 35 millió ember használja. A felhasználók megkapják az alkalmazás audio tartalom nélküli ingyenes verzióját, aminek segítségével könnyen hozzáférnek több mint 180 000 angol szóhoz, kifejezéshez és azok jelentéséhez.
  • Remote PC: A Samsung Galaxy NotePRO és TabPRO felhasználók gond nélkül hozzáférhetnek, és vezérelhetik az otthoni vagy irodai asztali számítógépüket Wi-Fi, 3G vagy LTE kapcsolaton keresztül, s így távolról is használhatják kedvenc programjaikat, valamint módosíthatják és elmenthetik fájljaikat, ezzel is biztosítva, hogy út közben is folytathassák, amit elkezdtek. A felhasználók hozzáférnek az egérhez, a billentyűzethez (funkciógombokkal és gyorsbillentyű-parancsokkal együtt), a multimédiás alkalmazásokhoz, a prezentációkhoz, valamint a rendszer be- és kikapcsoló parancsaihoz is.
  • Sketchbook Pro: A legnépszerűbb mobil rajz- és festÅ‘alkalmazás lehetÅ‘vé teszi a felhasználók számára, hogy bármit létrehozzanak az egyszerű vázlatoktól kezdve az igazi mesterművekig. A Samsung Galaxy NotePRO és TabPRO táblagépek felhasználói a SketchBook for Galaxy és az S Pen segítségével szabadjára engedhetik kreativitásukat, és készüléküket az új ötletek tárházává alakíthatják.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.