Az Apple a világ nyolcadik legértékesebb cége

2012.01.17| Bloomberg
Címkék:

Apple

,

Samsung


A cupertinoi székhellyel rendelkező Apple nem kevesebbet mint kilenc helyet ugrott előre a világ legjobb márkái között.

A cupertinoi székhellyel rendelkező Apple nem kevesebbet mint kilenc helyet ugrott előre a világ legjobb márkái között. A Bloomberg hétfőn mutatta be a Best Global Brands of 2011-et. Ennél a díjnál a helyezéseket öt kritérium szerint döntik el. 2011-ben az Apple kilenc hellyel került előrébb mint tavaly, így immár a nyolcadik legértékesebb cég a világon. A vállalat tavalyelőtt óta ötvennyolc százalékkal ér többet, összértéke pedig jelenleg 33.49 milliárd dollárra rúg. Az Apple-nél csak egy nagyvállalat teljesített jobban, illetve ugrott a listában nagyobbat, ez az Amazon, amely tíz helyezéssel lépett előrébb, így most a huszonhatodik helyen áll a világranglistán az évenkénti harminckét százalékos növekedéssel. Említést érdemel még a húsz százalékos növekedéssel a tizenhetedik helyre került Samsung, a cég értéke 23.43 milliárd dollár.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.