A Samsung a világ legnagyobb mobilgyártója

2012.04.27| Übergizmo
Címkék:

Samsung

,

Nokia

,

első

,

Apple


Sok-sok év után eljött az idő, amikor a finn Nokia már nem a világ első számú telefongyártója, helyét kemény munkával átvette a Samsung.

Sok-sok év után eljött az idő, amikor a finn Nokia már nem a világ első számú telefongyártója, helyét kemény munkával átvette a Samsung. A Strategy Analytics piackutató cég sajtótájékoztatójában olvasható, hogy 2012 első negyedévében a Samsung átlépett a finn cégen, ezzel tizennégy évet tett múlttá (a Nokia 1998 óta volt a világ legnagyobb mobilgyártója, előtte a Motorola birtokolta ezt a címet). A Samsung az idei év első három hónapjában nem kevesebb mint 93.5 millió telefont értékesített – ebből 44.5 millió okostelefont –, ez a teljes eladások 25.4 százalékát jelenti a mobilpiacon az említett időszakra vetítve. Azért a Nokia sem maradt el sokkal, azonban a maga 22.5 százalékos piaci részesedésével és a 82.7 milliós értékesítésével csak a második helyet tudta megszerezni. Míg a dél-koreai nagyvállalat több mint öt trilliárdos nettó nyereséget realizálhatott, addig a finnek 1.34 milliárd eurós veszteséget könyvelhettek el. A dobogó harmadik helyén a rendkívül kevés modellel álló Apple áll 24 százalékkal.

A Samsung a világ legnagyobb mobilgyártója



Tok kell a mobilodhoz? Nézd meg itt! Tok kell a mobilodhoz? Nézd meg itt!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Samsung One UI 9 (Android 17): mely Galaxy készülékek kaphatják meg az új rendszert?

Samsung One UI 9 (Android 17): mely Galaxy készülékek kaphatják meg az új rendszert?

2026.02.16
| Sammyfans
Közeleg az Android 17 alapú frissítés – mutatjuk, mire számíthatnak a Galaxy telefonok és tabletek tulajdonosai.
Csendben mindent megváltoztatott az Apple az iPhone-odon – sokan észre sem veszik ezt az iOS 26 trükköt

Csendben mindent megváltoztatott az Apple az iPhone-odon – sokan észre sem veszik ezt az iOS 26 trükköt

2026.01.16
| 9to5Mac
Az Apple szinte észrevétlenül alakította át az Always On Display működését iOS 26-ban, és a változás teljesen megosztja az iPhone-felhasználókat.
A Sony új telefonjai már most közönségkedvencek – pedig szinte semmit sem tudunk róluk

A Sony új telefonjai már most közönségkedvencek – pedig szinte semmit sem tudunk róluk

2026.02.13
| Phone Arena
A felhasználók elsöprő támogatása esélyt adhat a japán gyártónak az Apple-Samsung duopólium megbontására.
A One UI rejtett audió trükkje, amiről valószínűleg nem is tudtál

A One UI rejtett audió trükkje, amiről valószínűleg nem is tudtál

2026.02.20
| SamMobile
Így működik a „Külön alkalmazáshang” – korlátozott, de hasznos hang-multitasking a Galaxy készülékeken.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Használja a telefonja AI-alapú fotószerkesztő funkcióit (pl. tárgyak eltávolítása, Magic Eraser, háttércsere)?


Igen, rendszeresen használom
Igen, alkalmanként kipróbálom
Tudok róla, de nem használom
Nem tudom, milyen funkciók ezek
Inkább a hagyományos fotókat kedvelem



Korábbi szavazások eredményei