A Samsung a világ legnagyobb mobilgyártója

2012.04.27| Übergizmo
Címkék:

Samsung

,

Nokia

,

első

,

Apple


Sok-sok év után eljött az idő, amikor a finn Nokia már nem a világ első számú telefongyártója, helyét kemény munkával átvette a Samsung.

Sok-sok év után eljött az idÅ‘, amikor a finn Nokia már nem a világ elsÅ‘ számú telefongyártója, helyét kemény munkával átvette a Samsung. A Strategy Analytics piackutató cég sajtótájékoztatójában olvasható, hogy 2012 elsÅ‘ negyedévében a Samsung átlépett a finn cégen, ezzel tizennégy évet tett múlttá (a Nokia 1998 óta volt a világ legnagyobb mobilgyártója, elÅ‘tte a Motorola birtokolta ezt a címet). A Samsung az idei év elsÅ‘ három hónapjában nem kevesebb mint 93.5 millió telefont értékesített – ebbÅ‘l 44.5 millió okostelefont –, ez a teljes eladások 25.4 százalékát jelenti a mobilpiacon az említett idÅ‘szakra vetítve. Azért a Nokia sem maradt el sokkal, azonban a maga 22.5 százalékos piaci részesedésével és a 82.7 milliós értékesítésével csak a második helyet tudta megszerezni. Míg a dél-koreai nagyvállalat több mint öt trilliárdos nettó nyereséget realizálhatott, addig a finnek 1.34 milliárd eurós veszteséget könyvelhettek el. A dobogó harmadik helyén a rendkívül kevés modellel álló Apple áll 24 százalékkal.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Samsung One UI 9 (Android 17): mely Galaxy készülékek kaphatják meg az új rendszert?

Samsung One UI 9 (Android 17): mely Galaxy készülékek kaphatják meg az új rendszert?

2026.02.16
| Sammyfans
Közeleg az Android 17 alapú frissítés – mutatjuk, mire számíthatnak a Galaxy telefonok és tabletek tulajdonosai.
Lemásolják a Samsungot? Már jön a privacy kijelző más Android csúcsmodellekbe is

Lemásolják a Samsungot? Már jön a privacy kijelző más Android csúcsmodellekbe is

2026.02.23
| 9to5Google
A Galaxy S26 Ultra új Privacy Display kijelzője teljesen új szintre emelheti a mobilos adatvédelmet – és már idén több androidos csúcstelefonban is feltűnhet.
Apple-hatás a Samsungnál? Jön a fejmozdulatos fülhallgató

Apple-hatás a Samsungnál? Jön a fejmozdulatos fülhallgató

2026.02.23
| 9to5Google
A Samsung Galaxy Buds 4 Pro fejmozdulatos vezérlést és új gesztusfunkciókat hozhat – és ezzel egyértelműen az Apple babérjaira tör.
Csendben mindent megváltoztatott az Apple az iPhone-odon – sokan észre sem veszik ezt az iOS 26 trükköt

Csendben mindent megváltoztatott az Apple az iPhone-odon – sokan észre sem veszik ezt az iOS 26 trükköt

2026.01.16
| 9to5Mac
Az Apple szinte észrevétlenül alakította át az Always On Display működését iOS 26-ban, és a változás teljesen megosztja az iPhone-felhasználókat.