A Huawei kinyírná a microSD-t

2018.10.17| Android Authority

A kínai gyártó a saját fejlesztésű nano kártyát tenné iparági szabvánnyá.

Richard Yu a keddi bejelentésen tette nyilvánvalóvá, hogy a nano kártya lenne a legideálisabb a jövőt tekintve. Az új technológiás bővítő kártya a Huawei Mate 20 okostelefonokkal debütált és egyben lényegesen kisebb méretben garantál plusz tárhelyet a már 15 éve a piacon lévő microSD-hez képest.

A Huawei az új memóriakártyát minden más gyártó számára szeretné elérhetővé tenni, árulta el a cég igazgatója. Ebben az is segíti a konkurenciát, hogy a Huawei semmilyen szabadalmi jogot nem formált az újdonságra.

Kisebb méretben, éppen akkora mint egy nano SIM kártya, szinte ugyanazt a tároló kapacitást is tudja biztosítani a nano kártya, mint a microSD, jelenlegi limitációja a 256 gigabájtban rejlik, ugyanis microSD-ből már kapható 512 gigabájtos is. A cég egyelőre minden nanoSD mellé adaptert ad ajándékba, hogy microSD-t támogató készülékekben is használható legyen.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.