2019-ben jöhet az első 5G-képes okostelefon

2018.11.26| Huawei

Huszonkét 5G távközlési hálózat kiépítésére szerződött eddig a Huawei

 

A Huawei Technologies bejelentette, hogy eddig huszonkét távközlési szolgáltatóval kötött világszerte megállapodást valós 5G kereskedelmi hálózatok kiépítésére, és további 50 szolgáltatóval vesz részt 5G hálózatok tesztelésében.  A londoni Global Mobile Broadband Forum-on (MBBF) a vállalat bemutatta innovatív megoldásait, amelyek segítik majd a szolgáltatókat az 5G kereskedelmi felhasználásának elindításában, egyben bejelentették, hogy 2019-től elérhetőek lesznek az első 5G képes, hajlítható kijelzőjű okostelefonok is.  A Huawei szerint az 5G fejlődésének gyorsulását nagyban elősegíti, hogy a hálózatok első felhasználói a világ legnagyobb országai lesznek, amelyek a föld lakosságának egyharmadát teszik ki.

A londoni Global Mobile Broadband Forum-on tartott beszédében Ryan Ding, a Huawei ügyvezető igazgatója és a Huawei Carrier Üzletágának elnöke kijelentette, hogy az ötödik generációs (5G) mobilhálózati technológia új korszakot teremt az infokommunikáció területén: akár a tízszeresére is növelheti a hálózati kapcsolatok teljesítményét és eddig soha nem látott lehetőségeket teremthet a mobil iparágban is. Az 5G nagy sávszélességet biztosít majd a háztartások számára, ezenkívül szupergyors sebességet és ultraalacsony késleltetést tesz lehetővé, amelyek teljesen átalakíthatják az üzleti modelleket, és óriási üzleti értéket teremtenek a szolgáltatóknak.

Ryan Ding szerint a vezető szolgáltatók érdekeltek az 5G mielőbbi kereskedelmi használatában, mivel az elsők részesülnek leghamarabb az ultragyors hálózatok hasznából is. Az 5G fejlődésének gyorsulása két tényezőnek köszönhető: egyrészt annak, hogy az 5G első felhasználói nagy országok lesznek, amelyek a globális lakosság egyharmadát teszik ki – alkalmazásának terjedése ezért gyorsabb lesz, mint a 3G és a 4G bevezetése volt. A fejlődés másik kulcspontját az eszközök jelentik: az 5G okostelefonok – beleértve a hajlítható kijelzőjű 5G telefonokat – 2019-ben már elérhetők lesznek, teljesen új élményét nyújtva a felhasználók számára. A vezető telefongyártók pedig nem sokkal az 5G hálózatok kereskedelmi forgalomba állítását követően olcsóbb (körülbelül 100 USD értékű) készülékeket is hamarosan bemutatnak, szintén gyorsítva az 5G és a ráépülő iparágak terjedését – hangsúlyozta Ding.

A Huawei Londonban bemutatta azokat az innovatív megoldásait is, melyek segítik majd a szolgáltatókat az 5G kereskedelmi felhasználásának elindításában. A Huawei antennamátrix megoldása (Massive MIMO) a világ eddigi legkönnyebb és legkisebb aktív antenna egysége (AAU), amely elég erős ahhoz, hogy akár 15-ös erősségű tájfunok idején is megbízhatóan teljesítsen. Mivel a jelenlegi antenna tartó helyszínek – póznák, vázak, tornyok - már meglehetősen zsúfoltak, a Huawei az 1+1-es, egyszerűsített antenna megoldást szorgalmazza, amely kevés helyigényű és így csökkenti a távközlési szolgáltatók bérleti díjait az antennahelyszínek tulajdonosai felé.

A Huawei emellett olyan úgynevezett uplink és downling szétválasztási (decoupling) megoldást is nyújt, amely egyszerre biztosítja a 4G és az 5G C-sáv lefedettségét. Emellett a vállalat kreatív 5G teljesítmény- és mikrohullámú megoldásai segítik a szolgáltatókat abban, hogy gyorsabban és könnyebben építhessenek ki 5G hálózatokat, alacsonyabb áron. A vállalat a mesterséges intelligencia biztosította előnyöket használja a távközlési hálózatok működési folyamatainak egyszerűsítésére és a működési költségek csökkentésére.

Ryan Ding szerint az 5G már most több helyen ténylegesen működik, és az ügyfelek elismerik a vállalat vezető 5G megoldásait és innovatív termékeit. „A tettek többet mondanak, mint a szavak – tette hozzá Ryan Ding. -  A Huawei eddig huszonkét távközlési szolgáltatóval kötött megállapodást kereskedelmi 5G hálózat kiépítésére, és további több mint ötven szolgáltatóval működik együtt kereskedelmi 5G tesztekben.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


    Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    2025.11.14
    | SamMobile
    A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    2025.10.29
    | Phone Arena
    A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
    Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

    Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

    2025.10.10
    | Android Central
    Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
    Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

    Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

    2025.10.20
    | Phone Arena
    Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.