Samsung Galaxy S5

Így tesztelték a Samsung Galaxy S5-öt

2014.04.11

A nagyobbik dél-koreai gyártó komoly próbáknak vetette alá a Samsung Galaxy S5-öt a piacra kerülés előtt.

A nagyobbik dél-koreai gyártó komoly próbáknak vetette alá a Samsung Galaxy S5-öt a piacra kerülés előtt. A modell mától kapható 125 országban, így hazánkban is. A felsőkategóriás tudáshoz hozzájárul az IP67 szabványt teljesítő, csepp- és porálló burkolat, új szenzorok, ujjlenyomat olvasó és pulzusmérő is. A végső állapot eléréséig azonban a Samsung Galaxy S5 is számos teszten kellett, hogy bizonyítsa a rátermettséget és stressztűrő-képességet, ezek között szerepel a dobásteszt többféle magasságból, a gombok strapabíróságát, a mikrofonok érzékenységét, a hangszórók hangerejét, de még a statikus elektromosság ellen is lepróbázták a mérnökök a modellt.

A fentieken kívül újdonság még az úgynevezett kill switch funkció megléte, amely segítségével lopás esetén távolról is letörölhetők a rajta lévő adatok, valamint használhatatlanná tehető a készülék. Ez a második Samsung modell ezzel a lehetőséggel, az első a tavaly októberben megjelent Note 3 is, a hírek szerint az LG is készül a kill switch bevezetésére.



A cikkhez kapcsolódó linkek:
Mobiltelefonok az Árukeresőn »

KERESÉS

TELEFONOK GYORSLISTA

Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére


Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót

SZAVAZÁS

Egyre több cég gondolja, hogy tenni kell azért, hogy csökkentsük a mobilfüggőséget. Ön mennyit "lóg" a telefonján?


Nagyon keveset
Sokat, de azért még egészséges mértékben
Csökkentenem kellene a napi telefonhasználatot



Korábbi szavazások eredményei