Világelső lett a Huawei

2020.07.30| Android Police
Címkék:

Huawei

,

első

,

legnagyobb


A Samsung búcsút mondhat évek óta uralt posztjának, a Huawei lett a világ legnagyobb okostelefon gyártója.

Jól látszik, hogy az amerikai korlátozások csak nekünk fontosak, a Huawei hazájában nem érinti a vásárlókat, ahol eddig is uralta a piacot. Ha valaki jó pár éve azt mondja, hogy a Huawei lesz a világ legnagyobb okostelefont gyártó vállalata, viccesen nevettünk volna, de még tavaly sem hittük volna, hogy így alakul.

A COVID-19 világjárvány nagyon sok céget sújtott és sújt a mai napig, a Samsung hanyatlása emiatt is egyre meredekebb zuhanásba kezdett, ugyanis a legtöbb, kulcsfontosságú piac beállt.

Mindeközben a Huawei okostelefonjai 70%-át Kínában értékesíti, így lényegesen kevésbé érinti a járvány és Trump épp aktuális tiltása. Ez az erős otthoni megjelenés is hozzájárult a sikerhez. Igaz, a tengerentúli piacon az eladás 27%-ot esett vissza a Google appok és szolgáltatások nélkül értékesíthető modellek miatt.

A Canalys piacelemző cég szerint a Samsung az említett időszakban 53.7 millió készüléket adott el, ez 30%-kal alatta marad a tavalyi év hasonló szakának. A Huawei 55.8 millió okostelefont szállított le, ez mindössze 5%-kal kevesebb az előző év második negyedévéhez képest. Az értékesítési listát az elmúlt 9 évben az Apple és a Samsung uralta, ha nem jön a pandémia, nagy eséllyel így is maradt volna.

Végül nevető harmadikként a Huawei mégiscsak jobban járt. Igaz, nem túl valószínű, hogy a kínai vállalat hosszú távon meg tudja tartani a megszerzett első helyet, ugyanis a globális gazdaság épül romjaiból, valamint a Kínán kívüli országok kiskereskedői az amerikai szankciók és főként Trump miatt egyre jobban félnek a vállalattal való együttműködéstől.

 

 



Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.