Telenor Mikulás volt a meglepetés

2017.12.13| Telenor

December 6-án 50 üzletben Mikulásként várták a gyerekeket a Telenor munkatársai.

 

A kis vendégek mit sem tudtak arról, hogy a Mikulások a nap végén akcióba lendülnek és valóban teljesítik országszerte több mint félszáz gyerek kívánságát. 28 települést bejárva így ért célba többek között a korcsolya, a laptop, a bicikli, a tűzoltóautó, az űrhajó, a villanyvasút és a hintaló.

December 6-án a szolgáltató munkatársai személyesen öltöztek mikulás ruhába, és az ország 50 Telenor-üzletében várták az arra járó gyerekeket, akik beszélgethettek a Mikulással, elmondhatták kívánságukat, ráadásul mindegyiküket apró meglepetés is várta. A Telenor Mikulásainak és segítőiknek azonban volt egy titkos küldetése: feljegyezték a gyerekek kívánságát és a  szüleikkel való kapcsolatfelvételt követően ezek közül 67 gyermek álmát valóra is váltották. December 6-át követő napok az ajándékok beszerzéséről szóltak, szombaton pedig a Mikulások útra keltek, hogy országszerte személyesen kézbesítsék a meglepetéseket.

Az aktivitás spontán ötletből nőtte ki magát, megvalósítását végül komoly felkészülés és „Mikulás-kiképzés” előzte meg, hogy a gyerekek a lehető leghitelesebb élményt éljék át december 6-án a szolgáltató üzleteiben, majd otthonukban a személyes találkozáskor. 

December 1-től 24 napon át 24 meglepetéssel készül a Telenor meglévő ügyfeleinek, mellyel hűségük iránti háláját szeretné kifejezni. December 6-án a Mikulásé volt a főszerep, míg a többi napon érdekes, hasznos vagy értékes meglepetések várják a naptár látogatóit.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


    Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    2025.11.14
    | SamMobile
    A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    2025.10.29
    | Phone Arena
    A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
    Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

    Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

    2025.10.10
    | Android Central
    Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
    Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

    Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

    2025.10.20
    | Phone Arena
    Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.