Szuper gördeszka pályát épített a Vodafone

2014.06.10| Vodafone

A Vodafone globális Firsts programjának keretében pénteken egy nemzetközi gördeszkás rendezvénnyel avatták fel a budapesti Görzenál világszínvonalú pályáját. Európa egyik legnagyobb skate- és szabadidő parkjának felújításával több száz, vagy ezer magyar gördeszkás álma vált valóra.

A Vodafone globális Firsts programjának keretében pénteken egy nemzetközi gördeszkás rendezvénnyel avatták fel a budapesti Görzenál világszínvonalú pályáját. Európa egyik legnagyobb skate- és szabadidő parkjának felújításával több száz, vagy ezer magyar gördeszkás álma vált valóra. Az évek óta egyre elhanyagoltabb pálya felújításában az a brit Four One Four cég működött közre a Vodafone felkérésére, amely többek között részt vett a 2012-es londoni olimpia megnyitó ünnepségének előkészítésében, valamint számos nagy nemzetközi BMX és gördeszkás világverseny, illetve bemutató szervezésében. Az új pálya mintegy 700 négyzetméter első osztályú orosz nyírfa borítást kapott, az alapja rétegelt lemezből és épületfából készül, így maga pálya halk, a szerkezete miatt stabil, időtálló és természetesen megfelel minden biztonsági elvárásnak is.

„Nagy örömmel támogattuk Balázst álmának megvalósításában és reményeink szerint az inspiráló filmek elkészítésével, a Görzenál felújításával, az immár nemzetközi szintű skatepark létrehozásával hozzájárulhattunk a budapesti deszkás közösség megerősítéséhez egyben reméljük, hogy egy az eljövendő generációk számára is élvezetes helyet hoztunk létre Budapesten” - mondta Baráth Péter, a Vodafone Magyarország márka igazgatója.

Az immár minden érdeklődőt váró pálya remekül vizsgázott pénteken este, amikor egy pénzdíjas verseny, keretében hazai és brit deszkások mérték össze a tudásukat egy nagyszabású show keretében.

A pálya felújításával Jassek Balázs „gördeszkás forradalmár”, a Vodafone Firsts projekt első magyar résztvevője és több száz magyar gördeszkás álma vált valóra. Mint Balázs elmondta, Budapesten a korábbi pálya elavulásával és a beruházások elmaradása miatt a gördeszkázás szinte törvényen kívüli tevékenység lett Budapesten, így egyre nehezebb lett megfelelő és biztonságos módon űzni ezt a roppant népszerű sportot.

Balázs ezért a Vodafone-nal karöltve, a Vodafone mobiltechnológiáját kihasználva összehozta a budapesti gördeszka közösséget, hogy együtt mutassák be, hogyan néz ki Budapest gördeszkás szemmel.

Jassek Balázs hitvallása szerint a gördeszkázás maga a szórakozás és a szabadság. Balázs abban bízik, hogy a Görzenál pályájának felújítása, valamint a most elkészült filmek újra beindítják a deszkás életet Budapesten, de a világ minden táján bemutatják, hogy milyen szép Budapest és milyen jó gördeszkázni. A Vodafone Firsts programról bővebb információ elérhető a firsts.com oldalon.





Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.