Súlyos hiba: Gmail vs Windows Phone 8

2012.11.15| Phone Arena

A Windows Phone 8 rendszerű készülékek esetében egyre több felhasználónál bukkan fel a Gmail szinkronizációs hiba.

A Windows Phone 8 rendszerű készülékek esetében egyre több felhasználónál bukkan fel a Gmail szinkronizációs hiba. Egyetlen új rendszer bevezetése sem hibamentes és megy a tervek szerint, nincs ez sajnos másként a Windows Phone 8-cal sem. Ezúttal úgy tűnik, az Google egyik szolgáltatásával, ráadásul a sokak számára rendkívül fontos e-mail szinkronizációval akadnak gondok. A People Hub-ban fordul elő a levelek letöltésnél/frissítésénél a hiba, a szinkronizáció vagy végbe sem megy, hanem egyszerűen hibát ír ki vagy nem lehet megnyitni a leveleket, mert bezárja magát az alkalmazás, legrosszabb esetben pedig olyan „battery drain”-be kerül a telefon, hogy irreálisan rövid idő alatt lemerül az akkumulátor a háttérben futó állandó szinkronizálási próbálkozások miatt. A hibáról egyelőre hivatalos értesítés nem érkezett, ám feltehető, hogy a napokban elérhetővé tett Gmail frissítés tette be a kaput, így egy újabb update megoldhatja a gondot. Addig is érdemes ellenőrizni, hogy a hiba fennáll-e a tulajdonunkban lévő készülékekben vagy sem. Amennyiben igen, úgy a WPCentral két javaslattal tudott élni: vagy resetelni kell a telefont, így törlődnek az adatok és a frissítés megjelenéséig ne adjuk meg a Gmail fiók adatait a modellnek, második megoldásként pedig IMAP csatlakozás helyett a POP-ot vagy az Exchange ActiveSync-et kell választani.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.