Sokrétű okosóra akcióban

2018.12.12| (x)
Címkék:

Tomtop

,

akció

,

okosóra

,

kínai

,

KC03


A KC01 annyira kínai, hogy még márkaneve sincsen, ennek ellenére nem biztos, hogy félni kellene tőle.

A Tomtop kínálatában most a KC03 nevű okosórát akciózta le. A kütyü érdekessége, hogy Android 6.0 rendszer fut rajta, a működést négymagos, 1.2 gigahertzes, továbbfejlesztett MediaTek processzor segíti, ehhez 1 gigabájt RAM és 16 gigabájt tárhely társul. A kijelző 1.3 colos IPS LCD megjelenítő 240×240 pixel felbontású. A burkolat természetesen IP67 szinten vízálló, hiszen sportolásra is alkalmas – egyedül vízi sportokhoz nem –, a szíj pedig bármilyen, 24 mm-es hagyományos szíjra lecserélhető.

A KC03 akár telefon nélkül is használható, ugyanis nanoSIM kártyának találunk benne helyet, így hívások lebonyolítására is alkalmas. Némileg árnyalja a képet, hogy a B20-as hálózatot nem ismeri, de talán nem ezen az órán akar bárki nagy sebességgel internetezni. A beépített, 620 mAh-s akkumulátor jó szolgálatot tesz a mindennapokban. A tudáslistát Wi-Fi, GPS, Bluetooth, intelligens emlékeztető, pulzusmérő, alvásmonitor adja.

A Tomtop ajánlatában most flash sale akcióban csak 89.99 dollárba kerül a KC03 okosóra. Az áfamentes szállításhoz válasszuk az expedited vagy priority shippinget és megjegyzésbe írjuk be a duty free shipping szöveget.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.