Picit okos óra 6 ezer forintért (update)

2018.08.14| Tomtop

Egy okos karkötő áráért szerezhető be most az NX02 okosóra, ennek megfelelő tudással.

A vízálló NX02 okosóra jelenleg féláras akcióban vásárolható meg a Tomtopnál. Az NX02 fitnesz tracker számolja a megtett lépést, a távolságot, az elégetett kalóriát napi 24 órában, emellett a bejövő hívásokról és üzenetekről, értesítésekről is jelentést ad. Különlegessége, hogy átlagos használat mellett 18 hónapig működőképes a 290 mAh-s elemmel, ugyanis nem kell tölteni soha, így nem kell félni attól sem, hogy lemerül, ha egyik este nem kerül töltőre.

Ebből következik az is, hogy nem érintőkijelzős a megjelenítő, a teljes navigálás fizikai gombokkal végezhető. A kezelőfelület egyszerű, a fontos adatokat mutatja, az értesítéseket rezgéssel is tudja jelezni. A burkolat 5ATM-ig vízálló, tehát eső vagy egy zuhany nem tesz benne kárt.

Az NX02 okosóra ötven százalék kedvezménnyel most csak 22 dollárba kerül, ez nagyjából 6300 forintot jelent, az ára miatt az áfamentességet biztosító szállítással sem kell foglalkozni, bőven alatta marad.

update: Extraként az SMTWT2 kódot hasznláva 21 dollárra esik az ár, ez pedig valóban 6 ezer forint alatt marad!  

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Megvan a dátum! További 20 Galaxyra erősítették meg a One UI 8.5 frissítést

Megvan a dátum! További 20 Galaxyra erősítették meg a One UI 8.5 frissítést

2026.05.08
| SammyFans
A Galaxy S, Z, A és Tab szériák újabb modelljei csatlakoznak a nagy rendszerfrissítéshez.
Agresszívan árazzák az Apple iPhone 18 Pro és 18 Pro Max készülékeket

Agresszívan árazzák az Apple iPhone 18 Pro és 18 Pro Max készülékeket

2026.05.04
| Phone Arena
Meglepő árstratégia az Apple-től. Az ősszel bemutatkozó iPhone 18 Pro modellek nem drágulnak, de van egy csavar a háttérben.
Szinte ingyen adja az Apple az AirPods Pro 3-at új Apple Card felhasználóknak

Szinte ingyen adja az Apple az AirPods Pro 3-at új Apple Card felhasználóknak

2026.05.18
| 9to5Mac
Az Apple eddigi egyik legerősebb Apple Card akcióját indította el az új felhasználók számára.
Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

2026.05.29
| 9to5Mac
Az Apple közelgő rendszerfrissítése minden eddiginél jobban az AI-ra építhet, ami sok régebbi iPhone tulajdonost válaszút elé állíthat.