Nem kettő, négy Note 10 érkezik nyáron

2019.04.09| Phone Arena

Nyár végén a Samsung a népszerű phablet családhoz nem egy, hanem négy tagot prezentál.

Egy bÅ‘ hete olvastuk az elsÅ‘ pletykát, miszerint a Samsung egy – méretben és tudásban is – nagyobb és egy kisebb Note 10-et hozhat a harmadik negyedévben, ez mára négyre bÅ‘vült, melynek oka a Galaxy S10e sikere. A cég egyelÅ‘re nem árulta el a Galaxy S10 széria értékesítési számait, mindössze annyit, hogy már az elsÅ‘ nap az elÅ‘d modell 120 százalékát szállították le a nagy érdeklÅ‘dés és az elÅ‘rendelések miatt.

A két elÅ‘ször piacra kerülÅ‘ modell LTE-képes lesz, a kisebb 6.28, míg a nagyobb 6.75 col képátlóval érkezik, várhatóan ezek lesznek a Note 10e és a Note 10+. Az olcsóbb Note 10-ek három, illetve négy hátlapi kamerát kapnak, az akkumulátor mérete egyelÅ‘re ismeretlen. A harmadik Note 10 5G támogatást kap, a tervek szerint ennyiben különbözik majd a középsÅ‘ Note 10-tÅ‘l. A negyedik Note 10 nem került említésre a jelentésben, a korábbi pletykák szerint 6.4 colos kijelzÅ‘t kap.

Összességében tehát két vagy három LTE-képes és más méretű Note 10-et várhatunk, valamint egy 5G-s verziót, ez utóbbi csak ott lesz elérhetÅ‘, ahol már kialakított hálózat is található. Ezzel a Samsung a Galaxy S10 szériát követi és eddig ez a megoldás messze állt a Note sorozattól.

A dél-koreai belsÅ‘s hírek szerint a Samsung augusztus 8-ra tervezi a bejelentést és idén nem csak a hónap végén lehet elÅ‘rendelni a telefonokat, hanem már pár nappal a debütálás után. Ami az árakat illeti, a legolcsóbb verzió 1000 dollár körül várható, akárcsak a jelenleg futó széria.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.