Kétféle méretben mutatkozott be a Note 10

2019.08.08

A Samsung Galaxy Note 10 gyorstöltéssel akár 30 perc alatt is feltölthető, míg az új S Pen segítéségével közvetlenül a Wordbe jegyzetelhetünk.

A Samsung bemutatta a Galaxy Note széria legújabb tagját, a Galaxy Note10 okostelefont, amely elegáns formatervezéssel és zászlóshajóhoz méltó teljesítménnyel érkezik a piacra. Sőt, a széria történetében először, két méretben is elérhető, így a felhasználók kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbb készüléket. A Note10 6,3 colos, míg a Note10+ 6,8 colos AMOLED kijelzővel villantott, ami HDR10+ tanúsítvánnyal és Dynamic Tone Mapping technológiával lett megtámogatva.

Ami a hardvert illeti, igazán nem lehet okunk a panaszra: mindkét modellbe az új, brutális teljesítményre képes Exynos 9825 processzor és a Snapdragon 855 chipset került, amit 8, illetve 12 GB RAM és 256 / 512 GB belső tárhely egészít ki. Az energiaellátásról egy nagy kapacitású, 4,300mAh-es akkumulátor gondoskodik, amit a 45 W-os gyorstöltést támogató funkció segítségével mindössze 30 perc alatt tölthetünk fel.

Kétféle méretben mutatkozott be a Note 10

A Note 10 különlegessége az új S Pen, amellyel egyszerűen emelhetünk ki kifejezéseket, zoomolhatunk, vagy a segítségével akár közvetlenül a Wordbe is írhatunk. Emellett a mobilt egyetlen USB kábel segítségével akár PC, akár Mac eszközökkel is összeköthetjük, így az egér, a billentyűzet és a képernyőkép is megoszthatóvá válik telefon és számítógép között. 

A Galaxy Note10 a Samsung ígérete szerint az eddigi legfejlettebb mobil videós technológiájával érkezik. Az Élő Fókuszos videó funkcióval olyan látványos effekteket használhatnak, mint például a Háttérelmosás, amellyel a film tárgyát kiemelő, elmosott vagy stilizált hátteret állíthatnak elő. A továbbfejlesztett Szuperstabil felvétel a legkisebb bemozdulást is képes stabilizálni, sőt ez a funkció a Hyperlapse módban is használható, így még látványosabb timelapse felvételek készíthetők.

Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

Kétféle méretben mutatkozott be a Note 10

A Galaxy Note10 különlegesen vékony, egyedi tervezésű hőcserélő rendszerrel érkezik, amely hozzájárul a teljesítmény optimalizálásához. Az AI-alapú Game Booster a játéktól függően optimalizálja a játékélményt a teljesítmény és az energiafogyasztás javításával.

Kétféle méretben mutatkozott be a Note 10

A Samsung Galaxy Note10+ 256GB 379,990 Ft-os, a Samsung Galaxy Note10+ 512 GB 414,990 Ft-os és a Galaxy Note10 256GB 329,990 Ft-os ajánlott fogyasztói áron érhetők el Magyarországon 2019 agusztus 23-tól.

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Xiaomi 17 széria: szeptember 25-én bemutató, kulcsfontosságú specifikációkkal

Xiaomi 17 széria: szeptember 25-én bemutató, kulcsfontosságú specifikációkkal

2025.09.24
| GSM Arena
A Xiaomi hivatalosan is megerősítette, hogy szeptember 25-én, pekingi idő szerint este 7 órakor (közép-európai idő szerint délután 1-kor) bemutatja legújabb csúcskategóriás sorozatát, a Xiaomi 17, 17 Pro és 17 Pro Max készülékeket.
OnePlus 15: az első hivatalos bemutató, hatalmas dizájnváltással és az új csúcs processzorral

OnePlus 15: az első hivatalos bemutató, hatalmas dizájnváltással és az új csúcs processzorral

2025.09.26
| Android Central
A OnePlus a Qualcomm Snapdragon Summit 2025 rendezvényén, Hawaiin hivatalosan is bemutatta legújabb zászlóshajó okostelefonját, a OnePlus 15-öt.
Dráma: karcok az új iPhone 17 Pro modelleken – gond van az alumíniumházzal

Dráma: karcok az új iPhone 17 Pro modelleken – gond van az alumíniumházzal

2025.09.21
| Android Headlines
Az Apple nemrég piacra dobott iPhone 17 szériája máris kisebb botrány középpontjába került: a legújabb iPhone 17 Pro és az ultravékony iPhone Air modelleknél több felhasználó és tesztelő is arról számolt be, hogy a készülékek sokkal könnyebben karcolódnak a vártnál.
Apple: azok nem karcok, hanem MagSafe nyomok az iPhone 17 Pro bemutató darabjain

Apple: azok nem karcok, hanem MagSafe nyomok az iPhone 17 Pro bemutató darabjain

2025.09.25
| MacRumors
Az Apple hivatalosan reagált azokra a panaszokra, amelyek szerint az iPhone 17 Pro modellek bemutatódarabjai karcolásokat mutatnak az üzletekben.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei