Megnyílt az első S-Drive!

2017.08.18| Samsung
Címkék:

Samsung

,

S-Drive


Magyarországon nyitott meg a világ első autós mobilszervize, ahol akár két órán belül is magához térhet a mobilod.

A McDrive-ban sem kell beugranunk az üzletbe a rendeléshez, miért kellene akkor egy hibás, szervizelésre szoruló telefonért kiszállni a járműből, ha úgyis más dolgozik rajta? A Samsung hazai képviselete megértve az új idők szavát hasonló következtetésre jutott, így végre elindulhat hazánk és a világ első autós telefonszervize, ahol sorban állás és hosszas magyarázkodás helyett elég csak kiadni a mobilt vagy a táblagépet az autó ablakán.

A hivatalos bejelentés szerint a Samsung a budaörsi Tesco parkolójában nyitotta meg a Samsung S-Drive szervizpontot, ahol az ügyfelek a szervizelés területén a világon először tapasztalhatják meg az autós kiszolgálás nyújtotta kényelmet. Nem kell sorszámot húzni és várakozni, elég a kocsival a szervizpont elé állni, és beadni az okostelefont vagy tabletet. A készülékek hibától függően, akár két órán belül elkészülhetnek, mire a felhasználók végeznek a nagybevásárlással. A szerviz a javítás időtartamára mindenki számára kölcsönkészüléket biztosít, ha pedig a hiba helyben nem orvosolható, a készülékeket a Samsung központi márkaszervizébe szállítják át. A drive-through szervizpont SMS-ben értesíti a vásárlót, amint a készülék átvehető. Amennyiben a készülék állapota hosszabb beavatkozást igényel, a telefont előre egyeztetett időpontban lehet átvenni az S-Drive-ban.

A cikkhez kapcsolódó linkek:


    Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


    iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

    iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

    2025.12.12
    | 9to5mac
    Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
    A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

    A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

    2025.12.19
    | Android Headlines
    Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
    Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

    Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

    2026.01.02
    | 9to5Mac
    Egy több mint hat éve iPadet fő számítógépként használó felhasználó szerint a 2025-ben megjelent iPadOS 26 az első frissítés, amely valóban új szintre emelte az iPadet, de nem kompromisszumok nélkül.
    Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

    Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

    2025.12.01
    | Android Central
    A gyártó világszerte bemutatta a Magic 8 Pro-t, de a sima Magic 8 sehol sincs – kérdés, hogy később érkezik-e, vagy kizárólag a kínai piacnak szánták.