Samsung: mobilok 4 GB RAM-mal

2013.12.31| SamMobile
Címkék:

Samsung

,

4 GB RAM

,

Galaxy S5


A nagyobbik dél-koreai gyártó hivatalosan is bejelentette legújabb fejlesztését, a telefonokba szánt, 4 gigabájt RAM-ot.

A nagyobbik dél-koreai gyártó hivatalosan is bejelentette legújabb fejlesztését, a telefonokba szánt, 4 gigabájt RAM-ot. Jelenleg 3 gigabájt RAM érhető el maximum a csúcsmodellekben, így például a Samsung Galaxy Note 3-ban, de a konkurenciánál sem lehet több memóriával felszerelt készüléket találni. A rendkívül kis méretű és kis energiát igénylő hardver akár 3200Mbps/pin sebességre is képes, ez ötven százalékkal jobb teljesítményt jelent, így például gyorsabb választ az alkalmazások esetében. A koreai média szerint a világ első, 4 gigabájt RAM-mal felvértezett készüléke nem lehet más mint a Samsung Galaxy S5, a Galaxy S széria ötödik tagja. A ZDNet Korea szerint a Samsung 2014 elején kezdi az említett LPDDR4 chipek sorozatgyártását, így a feltehetően valójában csak áprilisban bemutatkozó Galaxy S5-ben gond nélkül használható. A 4 gigabájt RAM használata egyébiránt nem csak feltételezi, de meg is követeli a 64 bites processzort, amely azonban még nem került bejelentésre senkitől, bár hivatalosan az Android támogatja.

Samsung: mobilok 4 GB RAM-mal

Tok kell a mobilodhoz? Nézd meg itt! Tok kell a mobilodhoz? Nézd meg itt!



A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei