Kínában bővíthetők az iPhone-ok!

2015.11.05| GSM Arena

Mit szólnátok, ha az iPhone mobilokban és az iPad tabletekben pár pillanat alatt lehetne tárhelyet növelni? Kínában ez működik!

Jelenleg még a sokmilliós országban is csak egyetlen üzlet van, ahol upgrade-elni lehet az iOS-es kütyüket. Az Apple ugyebár szoftveres védelemmel is ellátja a készülékeket, tehát akármilyen hardvert nem tehetnek bele, csak a megfelelő konfigurációval működhetnek az iPhone-ok és iPad-ek. Azonban az említett üzlet már több mint hetven iKütyüben cserélt tárhelyet és mind működik azóta is! Néhány adat elveszhet és több alkalmazást újra kell telepíteni, de mindössze ennyi kényelmetlenséggel jár a „frissítés”. Igen nehéz ezekkel a chipekkel kézzel dolgozni, de speciális eszközökkel megoldható, amelyek a csere folyamatát segítik, az egyik fő gond például az Apple iPhone 5s esetében a túl kicsi és ahhoz képest zsúfolt alaplap. Egy Apple iPhone 6-ot vagy a legtöbb iPad-et szerencsére sokkal könnyebb szerelni.

Ami az árat illeti, 84 euróért 128 gigabájt tárhelyet, 65 euróért pedig 64 gigabájtosat lehet kérni. Figyelembe véve, hogy az Apple-nél száz euróba kerül, ha a 16 gigabájtos helyett a 64 gigabájtosat választja az ember, és a garancia sem érdekli, akkor igen jó megoldásnak tűnik a kínai projekt. Azt egyelőre nem tudni, hogy vajon a legújabb generációs modelleket, az iPhone 6s-eket is tudják-e bővíteni a kínaiak vagy sem.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.