iMessage leállás világszerte

2015.06.23| 9to5 Mac
Címkék:

iMessage

,

bug

,

üzenet

,

hiba


Úgy tűnik, tegnap este óta az Apple iMessage szolgáltatása világszerte problémás, nem küldi el az üzeneteket.

Úgy tűnik, tegnap este óta az Apple iMessage szolgáltatása világszerte problémás, nem küldi el az üzeneteket. Az Apple tegnap még azt közölte, hogy nem ismeri el a hibát, illetve nem tudnak róla, a felhasználók Twitteren és egyéb fórumokon is jelezték a gondot. A hiba szerint az iMessage nem jelzi az üzenet elküldését, többszöri próbálkozásra sem, még akkor sem, amikor már akár válasz is érkezett rá, így teljesnek tűnik a káosz a szolgáltatásban. Más felhasználóknál csak a képeket nem továbbítja a rendszer. Több esetben a telefonok újraindítása vagy az iMessage ki-, majd bekapcsolása átmenetileg megoldja a problémát.

Utoljára 2013-ban volt gond a szolgáltatással, akkor a felhasználók harminc százalékát érintette a gond, valamint e hónap elején az iCloud-ban voltak kimaradások. Az Apple azóta elismerte a hibát és gőzerővel dolgoznak a javításon, így ma biztosan helyreáll a rend.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.