Hivatalos: itt a Samsung két, teljesen fém burkolatú mobilja

2014.10.31| SamMobile

A nagyobbik dél-koreai gyártó hivatalosan is lerántotta a leplet a Samsung Galaxy A3 és a Samsung Galaxy A5 modellekről, amelyek teljesen fém készülékházzal debütáltak, ezzel végre, hosszú évek után beálltak a prémium anyaghasználatú okostelefonok szegmensébe.

A nagyobbik dél-koreai gyártó hivatalosan is lerántotta a leplet a Samsung Galaxy A3 és a Samsung Galaxy A5 modellekről, amelyek teljesen fém készülékházzal debütáltak, ezzel végre, hosszú évek után beálltak a prémium anyaghasználatú okostelefonok szegmensébe. A Samsung Galaxy Alpha modell mellett a cég legvékonyabbjai lettek az újdonságok, hiszen az A3 6.9 mm, míg az A5 6.7 mm vékony mindössze. Mindkét modell a fiatalokra és a közösségi hálózatokra és használatra fókuszál, így öt megapixeles előlapi kamerával felszereltek az újdonságok, ehhez Wide Selfie, Palm, Selfie, Rear Cam Selfie, Beauty Face funkciók is járnak az önarckép-készítők örömére, ezek mind a Samsung Galaxy Note 4-ben jelentek meg először.

A Samsung emellett az összes Galaxy A modellt LTE hálózati támogatással és NFC-vel is felszerelte, mindkettőn Android 4.4 KitKat rendszer fut majd gyárilag és természetesen a nagy sikerű Ultra Power Saving Mode is elérhető a funkciók között. A Samsungnál – nagy döbbenetre, végre – elsőként témázható lett az A3 és az A5, négy közül lehet választani, tetszés szerint.

A nagytestvér Samsung Galaxy A5 öt colos, 720p felbontású Super AMOLED kijelzőt, négymagos, 1.2 gigahertzes processzort (Snapdragon 400 vagy 410), 2 gigabájt RAM-ot, 13 megapixeles hátlapi kamerát, 16 gigabájt belső tárhelyet, microSD bővíthetőséget és egy 2300 mAh-s akkumulátort kapott.

Ezzel szemben a Samsung Galaxy A3 4.5 colos megjelenítője csak qHD (540×960 pixel) felbontású, a hátlapi kamerája 8 megapixeles fotók készítésére alkalmas, memóriából mindössze 1 gigabájtot kapott és az akkumulátor is kisebb, 1900 mAh kapacitású.

A gyártó egyelőre nem közölt pontos árat a modellekzhez, ám novemberben piacra kerülnek fehér, fekete, ezüst, pink, világoskék és arany színekben, legkésőbb akkor kiderül. A világsikert hátráltathatja, hogy a középkategóriás tudású, ám prémium modellek csak bizonyos régiókban lesznek kaphatók.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.