Hárommillió AirPods fogyhatott a Black Fridayen

2019.12.03| 9to5Mac
Címkék:

AirPods

,

AirPods Pro

,

rekord


Elemzők szerint az őrült hétvégén hárommillió fogyhat csak az Apple AirPods füleséből, hiszen az egyik legjobb karácsonyi ajándékötlet is.

Bár a Black Fridaynek vége, áll mögöttünk egy ezt követő hétvége és egy újabb őrületre okot adó Cyber Monday. Amerika ide vagy oda, a magyar cégek is egyre inkább átveszik ezt a külföldi szokást, bár lenne még mit csiszolni az akciókon sok esetben. Ne legyünk telhetetlenek, máshol valóban elképesztően jó áron kínáltak termékeket, ahogy ezt Dan Ives is megerősítette a Wedbushtól. Szerinte az Apple AirPods és AirPods Pro fülhallgatókból ezen a kvázi négy napon hárommillió darab fogyott.

Az AirPods Pro 249 dolláros áron vásárolható meg a tengerentúlon – itthon az áfatartalom miatt százezer forintot kérnek el érte –, több új funkciót hozott a korábbi AirPodshoz képest, úgymint aktív zajszűrés, kisebb méret. A Pro megjelenésével egy időben megjelent az eredeti füles második generációja is 159 dolláros áron hagyományos tokkal és 199 dolláros áron Qi vezetékmentes tokkal.

Múlt héten arról számoltunk be, hogy az Apple megduplázta az AirPods Pro gyártását a megnövekedett kereslet miatt és jelenleg ennek ellenére ott tartunk, hogy négy hetet kell várni a Pro leszállítására annak, aki nem talál boltban hazavihető darabot. Az elemző szerint 2019-ben összesen 60 millió AirPods eladására lehet számítani, ez 2020-ben 85-90 millióra emelkedhet. Az Apple nagyon tud valamit. Neked van AirPods Prod?

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


    Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    2025.11.14
    | SamMobile
    A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    2025.10.29
    | Phone Arena
    A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
    Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

    Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

    2025.10.10
    | Android Central
    Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
    Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

    Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

    2025.10.20
    | Phone Arena
    Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.