Fém házat kap a Galaxy S5

2013.12.03| Phone Arena

A friss hírek alapján gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a jövő év elején debütáló Samsung Galaxy S5 fém burkolatot kap.

A friss hírek alapján gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a jövő év elején debütáló Samsung Galaxy S5 fém burkolatot kap. Tajvan egyik legnagyobb közgazdasági kiadványában olvasható az a jelentés, mely szerint a Catcher nyerte el a Samsung Galaxy S5 készülékházának gyártására vonatkozó jelentkezését. A hirdetmény még szeptemberben került napvilágra, ahol több gyár versengett az igencsak jövedelmezőnek tűnő üzletért. Feltehetően nem véletlen, hogy a Catchers került ki győztesen, ugyanis olyan készülékek fémjelzik már nevét és munkásságát mint a HTC One alumínium készülékház, amely az Év Dizájnja díjat is megkapta, vagy az Apple iPad mini 2, illetve a MacBook Air burkolata. Elég ezt a három modellt szemügyre venni, hogy elégedetten dőljünk hátra a székünkben, nincs miért aggódni, minőségi lesz a Samsung Galaxy S5 burkolata. Az információk szerint a Catcher 10-30 millió készülékházra kapott rendelést. Egyelőre persze érdemes a hivatalos bejelentésig minden, ezzel kapcsolatos hírt fenntartással kezelni.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Samsung fizet, csak ne akard visszaküldeni az új S26 Ultrádat

A Samsung fizet, csak ne akard visszaküldeni az új S26 Ultrádat

2026.03.18
| Sammyfans
A Samsung pénzzel próbálja visszatartani a Galaxy S26 Ultra vásárlókat. Akár 250 dolláros visszatérítést is kínálhat a cég, ha meggondolnád magad.
Nagy frissítés jön az iPhone-okra: ezek az újdonságok érkeznek az iOS 26.4-ben

Nagy frissítés jön az iPhone-okra: ezek az újdonságok érkeznek az iOS 26.4-ben

2026.03.06
| 9to5Mac
Az Apple új iOS frissítése több alkalmazást és rendszerfunkciót is érint, köztük az Apple Musicot, az üzeneteket és az egészségfigyelést.
Rejtett ujjlenyomat trükk a Samsung telefonokon

Rejtett ujjlenyomat trükk a Samsung telefonokon

2026.04.08
| Android Authority
Egy kevéssé ismert funkcióval teljesen új szintre emelhető a vezérlés a Samsungokon.
Samsung elismerte: a Galaxy S26 Ultra kijelzője tényleg gyengébb lett

Samsung elismerte: a Galaxy S26 Ultra kijelzője tényleg gyengébb lett

2026.03.17
| 9to5Google
A Samsung végre kimondta azt, amit sok felhasználó már észrevett: a Galaxy S26 Ultra kijelzője valóban kompromisszumot köt a Privacy Display miatt.