Egyre erősebb e-kereskedelemben a Z generáció

2021.09.07| (x)

Nemcsak az aktív korú lakosság és az idősebbek körében egyre népszerűbb az online vásárlás, egyre jelentősebb ugyanis a Z generáció jel

A tinédzserek és a 20-as éveik elején járó fiatalok magától értetődőnek tekintik a villámgyorsan bejárható vásárlói útvonalat, illetve a személyre szabott élményeket és a mobiloptimalizált szolgáltatásokat, ha pedig a webáruház nem áll ki a számukra fontos társadalmi értékek mellett, már lépnek is tovább.

És ha már éppen megfejtenénk a mai 12-26 éves korosztály vásárlói döntéseinek hátterét, jönnek a legfiatalabbak: hamarosan már az Alfa generáció kedvében kell járniuk a kereskedőknek. Tetszik vagy sem, az e-commerce jövőjét már most a „digitális bennszülöttek” írják, erre pedig készülni kell – hívja fel a figyelmet a Stylers Group.

Az e-kereskedelembe is megérkezett a Z generáció, mely egyre nagyobb vásárlóerővel és még annál is határozottabb elvárásokkal szerzi be az online térben a vágyott terméket és szolgáltatásokat. A KSH adatai szerint csak Magyarországon több mint 1,5 millió 12-26 között fiatal él, akik számára teljesen természetes, hogy bárhol, bármikor előkapják a mobiltelefonjukat, hogy megvegyék a trendi ruházati (60%) vagy éppen szépségápolási kellékeket (41%). A Mastercard friss felmérése szerint ugyanis ezek a legnépszerűbb termékek a korosztály bevásárlólistáján, a megkérdezett fiatalok 76%-a pedig havi rendszerességgel vásárol online – számukra tehát teljesen természetes közeg az e-kereskedelem. 

Felmerülhet a kérdés, hogy a tinédzserek és fiatal 20-asok valóban akkora vásárlóértéket képviselnek-e, melyekről a fenti számok árulkodnak? Nos, egy amerikai kutatás szerint a szülők 70%-a megkérdezi Z generációs gyermekét a neki szánt termékek beszerzése előtt - tehát már ekkor komoly befolyással vannak a családi vásárlási döntésekre.  

Mobilon, bárhol, bármikor – de nem elég a felszínt kapargatni

Mi kell tehát ahhoz, hogy ezt a könnyen elcsábuló korosztályt is a visszatérő vásárlók között tudhassák a webáruházak? „Ha alaposabban a Z generáció vásárlási szokásai és a döntéseit motiváló tényezők mögé nézünk, kiderül, hogy elsősorban a vágyaikat és elképzeléseiket azonnal kiszolgáló megoldásokat keresik az online térben is, ahogy az élet minden más területén. Ezért sem túlzás azt mondani, hogy egy akadálymentes, gyors és mindenekelőtt mobiloptimalizált webshop nélkül ma már labdába sem rúghatnak a kereskedők, a vásárlói élményhez pedig elengedhetetlenek a profi mesterséges intelligencia-alapú ajánlórendszerek.

Ezek megbízható üzemeltetéséhez azonban komoly technológiai háttér kell, mert nem egy példát láthattunk arra, hogy egy Black Friday-fiaskó vagy egy befuccsolt fizetési oldal miatt örökre elpártoltak a vásárlók akár egy nagyobb márkától is” – mondja Gönczy Gábor, a Stylers Group CEO-ja.

A Z generáció tagjainak saját bevallása szerint (60%) is jellemző rájuk az impulzusvásárlás, melyet a gyors, személyre szabott, többcsatornás online vásárlói terek mellett az élményalapú megközelítéssel aknázhatnak ki az e-kereskedők. A különböző virtuális valóság-alapú megoldások, az élő videókban bemutatott, azonnal megvásárolható termékek vagy éppen az extra élményt nyújtó alkalmazások (például a virtuálisan felpróbálható ruhadarabok) mind-mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a fiatalok következő lépése a kosárhoz és a fizetési oldalhoz vezessen.

Mielőtt azonban túlzottan felszínesnek és könnyen befolyásolhatónak könyvelnénk el a korosztályt, meg kell jegyezni azt is, hogy elődeiknél sokkal határozottabban állnak ki a számukra fontos értékek mellett, és ezt azoktól a márkáktól is elvárják, akiknél a pénzüket költik. Szívesen jótékonykodnak, önkénteskednek és kifejezetten aggódnak a bolygó jövője miatt, így azokkal a cégekkel tudnak leginkább azonosulni, akikre partnerként tekinthetnek ezen a téren is.

Fel kell pörögni: már jönnek az „alfák” is

Miközben a Z generáció folyamatos fejlesztésekre és új technológiai megoldásokra készteti az e-kereskedelmet, már a legfiatalabbak is kopogtatnak az ajtón: a 2010 után született gyerekek már szó szerint okostelefonnal a kezükben cseperednek, és korábban be fognak lépni a potenciális vásárlók körébe, mint gondolnánk. Úgy tűnik, hogy ez a korosztály éppen ellenkezőleg szocializálódik majd a webshopok világában, mint a Z-sek, hiszen gyakorlatilag az első naptól kezdve látják, hogyan vásárolnak az online térben szüleik, és valószínűleg ezeket a mintákat követik majd maguk is.

Jelentős trendnek tűnik az alfák korából fakadóan a „gamifikáció”, vagyis a játékalapú információátadás, amely azért is lehet életképes megközelítés, mert a következő generációkból már nem váltják ki a kívánt hatást a hirdetések és reklámok, ráadásul sokkal rövidebb ideig lehet majd lekötni a figyelmüket – az ebbe az irányba mutató fejlesztéseken pedig már most érdemes elgondolkozni.

Az amerikai piacon is aktív Stylers Group jelentős fejlesztői tapasztalattal rendelkezik a globális e-kereskedelmi trendek terén is, a technológiai újdonságokkal és további hasznos tudnivalókkal pedig minden érdeklődő megismerkedhet az idén ősszel is gazdag programmal jelentkező Protechtor E-commerce online eseményein.

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


    Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    2025.11.14
    | SamMobile
    A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    2025.10.29
    | Phone Arena
    A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
    Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

    Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

    2025.10.10
    | Android Central
    Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
    Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

    Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

    2025.10.20
    | Phone Arena
    Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.