Az iPhone-osok fele azt hiszi, 5G-s a mobilja

2020.10.12| Phone Arena

Egy friss tanulmány rámutatott, hogy az iPhone-osok jelentős része nincs tisztában azzal, mit tud a telefonja. Vagy mit nem.

Az Egyesült Államokban készítettek egy felmérést az összes szolgáltató bevonásával az Apple iPhone okostelefont használók között és a megkérdezettek 49 százaléka biztos volt benne, hogy 5G-s mobillal rendelkezik. Mint azonban olvasóink jól tudják, még pár napig egyetlen 5G-s iPhone sem kapható, kedden mutatja be a vállalat az első ilyen szériát.

A felmérést a Global Wireless Solutions (GWS) végezte és kiderült, nem csak az iPhone tulajok nem biztosak készülékük 5G képességével kapcsolatban. A felmérésben részt vevők 29%-ának fogalma sincs, hogy 5G-képes-e a telefonja.

Ha leszűkítjük a tömeget azokra, akik idén vásárolták mobiljukat, kiderül, 24% szintén nincs képben. Az 5G hálózatokról beszélve 5000 megkérdezett 38%-a nem tudta, a szolgáltatójának van-e egyáltalán 5G-je, illetve ha igen, ott van-e lefedettség, ahol él vagy sincs.

A 4G-nél tízszer gyorsabb adatátviteli sebesség mellett az 5G-vel rendelkező fogyasztók percek helyett másodpercek alatt tölthetnek le filmeket. Új vállalkozások jönnek létre erre a gyorsabb letöltésre alapozva, érkeznek az önvezető járművek, ám még mindig nagyon nehéz a lakossággal megértetni az 5G előnyeit.

Az mmWave 5G jelek által elérhető gyorsabb adatsebesség nem tesz meg nagy távolságokat. Mind a T-Mobile, mind az AT&T hosszú „utakkal” járó, alacsony sávú 5G spektrumot használ fel 5G hálózatának megalapozásához. Ezeknek az úgynevezett 6 GHz alatti rádióhullámoknak az egyetlen problémája, hogy nem adják ki azt a szupergyors 5G sebességet, mint az mmWave.

A három fő amerikai szolgáltató közül a T-Mobile "layer cake" 5G felépítést használ, amely alul 600 MHz-es alacsony sávú spektrumból áll, hogy az egész államban biztosítsa a lefedettséget. A Sprint tranzakció során megszerzett 2,5 GHz-es középsávú spektrumot az ország vidéki területein telepítik, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy az ezen a területen élő amerikaiak hozzáférhetnek a nagyobb adatsebességhez. A T-Mobile végül még több mmWave-spektrumot ad hozzá, ezáltal az 5G rétegű „süteményt” megkoronázza.

A Verizon viszont ragaszkodott az mmWave spektrumhoz. Az év vége előtt a szolgáltató bemutatja saját alacsony sávú országos 5G hálózatát, amellyel hasonló ajánlatot tud kínálni, mint a konkurens T-Mobile és az AT&T.

A felmérésre válaszolók 54%-át az 5G-től elvárt gyorsabb adatsebesség izgatja leginkább. 16% azt mondta, hogy izgatottak a továbbfejlesztett HD videohívások/konferenciák miatt, 13%-uk pedig az 5G-vel megvalósítandó video-streaming minőség miatt tartja érdekesnek az újítást. 8% alig várja, hogy videojátékokat játsszon az 5G jobb játékélményével.

Az Apple jövő kedden mutatja be első 5G iPhone modelljeit, és az a tény, hogy ezek az Apple első készülékei, amelyek támogatják az 5G-t, sokkot okozott a megkérdezettek 49%-ának, akik úgy gondolják, hogy iPhone-juk már támogatja az 5G-t.

A fogyasztók számára akkor lesz igazán jó ár-érték arányban, ha az 5G könnyebben elérhető lesz és felár nélkül. A fogyasztók szerint az okos városok lesznek az 5G legnagyobb haszonélvezői. A felmérésben részt vevők többsége (54%) szerint az 5G telepítésének ütemtervét fel kell gyorsítani a közegészségügyi válság miatt, amellyel az amerikaiak ma a pandémia miatt szembesülnek.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.