Az európai legjobbak között a magyar 4G

2018.03.02| Telenor

Míg Európában emelkedett a 4G hálózatok átlagsebessége, a világ többi régiójában nem javultak a letöltési sebességek.

A Magyarországon működő 4G hálózatok sebessége kiemelkedő, a harmadik legjobb Európában, és lefedettségben is a top 3-ban vagyunk – számolt be az OpenSignal nevű független szervezet, amely okostelefonos alkalmazásával világszerte méri a mobilhálózatok teljesítményét.

Az OpenSignal februári globális beszámolója szerint az átlagos letöltési sebesség alapján a hazai 4G hálózatok világszinten is a top 5-ben vannak. A független szervezet most először fókuszált Európán belül a 4G szolgáltatások minőségére. Mérési eredményei alapján 36 európai ország közül a magyarországi 4G hálózatok bizonyultak a harmadik leggyorsabbnak, míg az első helyet Hollandia, a másodikat pedig Norvégia (a Telenor anyavállalatának hazája) szerezte meg.

Sokkal rosszabbul szerepeltek a méréseken például a német, brit és ír 4G-hálózatok, amelyek egyikén sem sikerült elérni a 25 Mbps-os letöltési átlagsebességet. Ennek egyik oka az OpenSignal szerint az, hogy ezen országok többsége fejlett 3G szolgáltatásokat épített ki a korábbi években, ezért lassabban bővítik 4G-s szolgáltatásaikat.

Ezzel szemben kiemelkedően teljesítettek a közép-kelet-európai és balti országok: Magyarországon, Litvániában és Csehországban a tesztek 87%-a során 4G hálózatokhoz csatlakoztak a készülékek. A 4G szolgáltatások hozzáférhetőségét illetően Magyarország ugyancsak a harmadik legjobb helyen áll Európában – derül ki az OpenSignal bejegyzéséből.

A szervezet mérési statisztikái szerint a világ egyéb régióban megállt a 4G szolgáltatások adatátviteli sebességének gyorsulása, míg Európában ez továbbra is javul, és ha hasonló ütemű marad a fejlődés, régiónk a legfejlettebbnek számító, fejlett mobiltechnológiát használó kelet-ázsiai piacot is beérheti.

„Az a célunk, hogy az ügyfeleink minden élethelyzetben tudják, hogy a hálózatunk lépést tart velük, számíthatnak a Hipernetre. Az elmúlt évben a Telenor is jelentős fejlesztéseket hajtott végre mobilhálózatán, ennek köszönhetően már a magyarországi lakosság 99%-a hozzáférhet a Telenor 4G szolgáltatásaihoz. Külön erőfeszítéseket teszünk, hogy a kistelepülésekre is elvigyük a szélessávú internetet, így már 2700, hatezer főnél kisebb lélekszámú településen elérhető a 4G szolgáltatásunk. Javult az épületek több fallal elválasztott, belső helyiségeinek ellátottsága is, így a lakosság 90%-a pedig már kiváló beltéri - deep indoor – lefedettséget élvezhet.”- mondta el Koller György, a Telenor műszaki vezérigazgató-helyettese.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


    Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


    Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

    Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

    2026.09.25
    | Sammyfans
    A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
    Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

    Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

    2026.09.14
    | 9to5Google
    Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
    Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

    Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

    2026.09.23
    | 9to5Google
    A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
    Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

    Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

    2026.09.12
    | Android Authority
    A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.