A Samsung háromféle notchot hoz

2018.11.09| Android Police

A Samsung egyike volt azon kevés cégeknek, amelyek nem hozták be a notch-ot és így követni a trendet.

Ez azonban megváltozni látszik, hiszen a Samsung Developer Forumon az új, összehajtható telefon és a One UI mellett rögtön háromféle notch megoldást is bemutattak. Ezek közül egyik sem olyan nagy és széles, mint a mostanában divatos megoldások. Az első két új notch infinity-V és Infinity-U – mint az Essential Phone-ban – néven mutatkoztak be, a név a sziget alakjára is egyértelmű utalás.

A Samsung azt megerősítette, hogy két másik panel is csatlakozik a termékcsalád kínálatába később. Ezek közül az egyik a Samsung Galaxy S10-zel debütál és Infinity-O néven lesz ismert itt a sziget, ez a hagyományos notch helyett egy kis lyukat kap a bal felső sarokban, ide – nem – rejtik az előlapi kamerát. Némi meglepetésre a kivágás jóval az értesítési sáv alá kerül.

Annak ellenére tehát, hogy a Samsung próbált nagyon szakmai lenni a Developers Forumon, valójában semmilyen mágia nincs az új hardverekkel kapcsolatban. A Samsungot is ugyanazok a szabályok kötik, mint minden más gyártót, az előlapi kamerát valahol el kell helyezni és ha nem csúszkás, esetleg motoros megoldást alkalmaz, akkor marad a szenzorsziget elhelyezése.

 

 



Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.