A HTC új dolgokra fókuszál az elbocsátások után

2020.02.12| (x)

A HTC a blokklánc telefonokra és a mesterséges intelligenciára fókuszál a legújabb elbocsátások után

A tajvani HTC mobilgyártó cég a hét elején bejelentette, hogy elbocsátásokat tervez annak érdekében, hogy versenyképesebb maradjon, és, hogy jobban tudjon összpontosítani exkluzív termékeire, beleértve blokklánc alapú telefonjukat, az EXODUST is.

Egy tajvani hírügynökség jelentése szerint a HTC, melynek körülbelül 3,000 alkalmazottja van, az elbocsátások méretéről és a leginkább érintett osztályokról nem nyilatkozott. Az elmúlt öt évben ez a harmadik jelentősebb elbocsátás a mobilgyártó cégnél. A cég 2015-ben 2,250-et, majd 2018 júliusában további 1,500 alkalmazottat bocsátott el.

A HTC nyilatkozata szerint a leépítés lehetővé teszi, hogy megtartsa versenyképességét az innováció terén egyes termékeivel kapcsolatban. Ezek a termékek közé tartozik többek között a VIVE virtuális valóság rendszerük, valamint az EXODUS blokklánc alapú okostelefon sorozatuk.

A 2018 májusában nyilvánosságra hozott EXODUS telefonok képesek decentralizált hálózatokra csatlakozni, és lehetővé teszik felhasználóik számára, hogy decentralizált alkalmazásokat töltsenek le és futtassanak, hasonló képpen, mint ahogyan a hagyományos alkalmazások működnek az okostelefonokon. A telefon emellett hardver tárcaként is működik, így lehetőséget ad tulajdonosai számára, hogy biztonságos és hordozható módon tudják tárolni kriptovalutáikat.

Idén egy beépített kriptovaluta váltó funkciót is hozzáadtak a telefonhoz, amely lehetővé teszi az ERC-20 tokenek gyors egymás közötti váltását.

Az EXODUS-t 2018 végén kezdték el árusítani, és kezdetben kizárólag kriptovalutákkal lehetett megvásárolni. A HTC legújabb idén októberben nyilvánosságra hozott blokklánc alapú telefonja képes egy teljes bitcoin node-ot is futtatni. A jövőbeli tervek között szerepel többek között a Binance Chain támogatás, és a telefon egy új különkiadása is.

Az EXODUS persze nem az egyetlen blokklánc telefon a piacon. A Sirin Labs szintén megkezdte saját blokklánc telefonjának, a Finney-nek kiszállítását 2018 végén. A Samsung idén piacra dobta a Galaxy S10-et, amely teljesen kompatibilis az ERC-20 tokenekkel, a decentralizált alkalmazásokkal és a bitcoinnal. Emellett egyes jelentések szerint az LG is saját termékének piacra dobását tervezi, azonban ez még nem lett megerősítve.

Az okostelefon piacon jelenlevő konkurencia, az olyan riválisok között, mint például a Samsung és az Apple, valamint az új szereplők megjelenése, mint például a Google, nagy kihatással voltak a HTC piaci részesedésére, és valószínűleg nagy pénzügyi nyomást helyeztek a vállalatra. A jelentések szerint a bevétel csökkent, valamint a Liberty Times szerint a júliusi eladások csupán 1.5 millió dollárt tettek ki.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


    Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


    iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

    iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

    2025.12.12
    | 9to5mac
    Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
    A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

    A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

    2025.12.19
    | Android Headlines
    Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    2025.11.14
    | SamMobile
    A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    2025.10.29
    | Phone Arena
    A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.