A Gearbest lehúzta a rolót

2021.09.18| China Gadgets

Egy korszaknak vége, a Gearbest lehúzta a rolót, a cég weboldala sem érhető már el.

Egyértelmű, hogy anno az Ali mellett a Gearbest és a Banggood voltak az első nagy kínai webshopok, ahonnan a lelkesebb, kínai termékek rajongói rendelni kezdtek. A bezárás nem meglepő teljesen, a Gearbest egy ideje ugyanis meglepő ugyan, de pénzügyi gondokkal küzdött, nagyjából éppen onnantól, hogy nálunk utoljára hirdettek, hiszen mi is helyet adtunk az akcióiknak, hogy ti, olvasóink jó áron tudjatok vásárolni.

Onnantól indultak lefelé a lejtőn, egyre több platformon olvastunk akadozó rendelésekről, el sem küldött termékekről, elérhetetlen ügyfélszolgálatról, pedig előtte a Gearbest híres volt kiváló ügyfélkezeléséről is. Ennek egyik oka az volt, hogy a cég megmentése érdekében külsősöket is beengedtek árulni, főként rájuk érkeztek a panaszok.

Sokan nem is tudják, de a Gearbest vezette be anno a Priority Line szállítást is, amivel sikerült áfa- és vámmentesen behozni termékeket az országba, nem véletlenül volt közkedvelt az oldal.

Mindenesetre a domain még működik, de már hibaüzenetet dob, Facebook-on nyár óta nem kommunikálnak, az egyébként nagyon is menő Instagram fiókjuk törlésre került. Reméljük, nektek nincs már folyamatban lévő ügyetek velük.

Köszi Gearbest, jó volt!

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.