Facebook

Te is túl sokat Facebookozol?

2018.11.21

A cég elindítja a Time on Facebook funkciót, hogy nyomon követhessük a közösségi hálón töltött időt.

A Facebook már néhány hónappal ezelőtt, augusztusban bejelentette az új lehetőséget, amely megmutatja a felhasználóknak, hogy mennyi időt is töltenek a szolgáltatással, ez az Android Pie-jal érkezett Digital Wellbeing része. A vállalat hozzátette, hogy reméli, az idő-megfigyelési funkciók segítik a szülők és a tizenévesek közötti beszélgetéseket az online tartalomfogyasztásról és annak mértékéről.

A követés iOS 12 rendszeren már elérhető a naponta ott töltött átlagos idő, valamint egy diagram, amely a napi használat változását mutatja. Ezen kívül adott a lehetőség, hogy az előre meghatározott idő után is megkapják a felhasználók az alkalmazás értesítéseit, ismerősnek jelöléseket is, hiszen nem a tiltás a lényeg.

Míg az iOS-es Screen Time szó szerint kizárni is képes, a Facebook megoldása pusztán információt ad, mindenféle szankció nélkül. A Your Time on Facebook opció egy hamarosan érkező frissítés keretén belül elérhető lesz hamarosan minden felhasználó számára.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
Mobiltelefonok az Árukeresőn »

KERESÉS

TELEFONOK GYORSLISTA

Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére


Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót

SZAVAZÁS

Ön használ digitális asszisztenst?


Igen, Google Asszisztens-t
Igen, Cortana-t
Igen, Siri-t
Igen, Bixby-t
Igen, Blackberry Assitant-et
Igen, Hound-ot
Nem, de tervezem
Nem, és nem is tervezem



Korábbi szavazások eredményei