Huawei Y9 (2018)

Huawei Y9 2018: négy kamera, hatalmas akksi

2018.03.12

Hivatalosan is bemutatkozott a kínai gyártó Huawei Y9 (2018) okostelefonja, amely olcsón kínál négy kamerát és méretes akkumulátort.

A Huawei Y családja főként a fiatalokat célozza meg, az idei Y9 pedig kifejezetten izmos tudást biztosít. Egyrészt adott a trendi, 18:9 képarány, ehhez FHD+ (2160×1080 pixel) felbontás jár, 6 col képátlóval, LCD panellel, másrészt a nyolcmagos, Kirin 659 chipset dolgozik a burkolat alatt 3 gigabájt RAM és 32 gigabájt, bővíthető tárhely mellett.

Ahogy azt a címben is említettük, igencsak méretes, 4000 mAh kapacitású akkumulátor hajtja meg a Huawei Y9 (2018)-at, amely még csaknem is vastag a maga 7.9 mm méretével. A hátlapon és az előlapon egyaránt dual kamerák találhatók, hátul 13+2 megapixel, elöl pedig 16+2 megapixel dolgozik össze.

A modell még egy pozitív tulajdonsága az Android 8.0 Oreo rendszer, ezen pedig az EMUI 8.0 csomag fut gyárilag. Az ujjlenyomat-olvasó a hátlapon, annak közepén helyezkedik el, a szenzor fémből készült. A Huawei Y9 (2018) elérhető lesz fekete, kék és arany színekben, a pletykák szerint ráadásul mindössze 200 eurót kér majd el a gyártó érte, amely így kiemelkedően jó ajánlat lesz a piacon.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
Mobiltelefonok az Árukeresőn »

KERESÉS

TELEFONOK GYORSLISTA

Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére


Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót

SZAVAZÁS

Egyre több cég gondolja, hogy tenni kell azért, hogy csökkentsük a mobilfüggőséget. Ön mennyit "lóg" a telefonján?


Nagyon keveset
Sokat, de azért még egészséges mértékben
Csökkentenem kellene a napi telefonhasználatot



Korábbi szavazások eredményei