Megjelent az elsőosztályú LG G5!

2016.02.22| Phone Arena

Az LG valóban sokat fejlődött az előd G szériához képest idén, az LG G5 szinte minden apró részletében sokkal jobb mint az LG G4.

A dizájn tekintetében teljesen átalakított LG G5 búcsút mondott a műanyag háznak és teljes egészében fém és üveg burkolatot kapott. Egyedül a cserélhető modul része maradt műanyag, ám ez is letisztult, minimalista, nem lóg ki a dizájnból. A bekapcsoló gomb maradt a hátlapon az ujjlenyomat-olvasóval együtt, ám bal oldalra kerültek a hangerőgombok. Jó hír, hogy az infra nem maradt ki a kínálatból továbbra sem. Figyelmet érdemel még az LG fejlesztése, a micro-tervezési technológia, amely segít eltüntetni az antenna réseit és egyben gyönyörű színekben teszi elérhetővé az LG G5-öt, így ezüstben, szürkében, aranyban és pinkben, mind igazán szép árnyalat, nem hivalkodó.

Az LG felismerte a fogyasztók kívánságát a cserélhető akkumulátor és bővíthető tárhely ügyében, így bár a Samsung tavaly csúnyán beleszaladt a bővíthetetlenségbe és a házi körülmények között nem cserélhető telepbe, az LG ezt sokkal ügyesebben oldotta meg. A kicsúsztatható alsó rekeszben található a 2800 mAh-s akkumulátor és maga a microSD helye is. A sokat pletykált modular type nem más mint egy cserélhető alsó rész, amely segítségével akár akkumulátort is cserélhetünk egy perc alatt vagy éppen az LG G5 Friends termékcsalád valamelyik tagját csatlakoztathatjuk a készülékhez.

Megjelent az elsőosztályú LG G5!

Az LG G5 megjelenítője egy 5.3 colos, QHD felbontást kapott változat, amely a pletykákkal ellentétben nem AMOLED, hanem IPS LCD panel lett. Az Always on funkciónak köszönhetően ez mindig mutatja az időt, azonban nem úgy mint az LG V10, másodlagos kijelzőn, hanem a fő megjelenítőn. Az Always On jelenlétének fontosságát az LG kutatása bizonyítja, miszerint nagyjából százötvenszer nézi meg egy átlagos felhasználó a kijelzőt és aktiválja a megjelenítőt értelemszerűen azért, hogy történt-e bármi, amiről lemaradt. Az Always On mutatja az időt és dátumot, valamint az elmulasztott hívásokat, üzeneteket, e-maileket, értesítéseket.

A fogyasztás miatt aggódni nem kell, hiszen 0.8%-ot fogyaszt az Always On óránként és automatikusan állítja a fényerőt is. Ezen kívül az LG G5-ben megtalálható lesz külön állítható Daylight mód is, amely a kültéri láthatóságot és olvashatóságot segíti. Ennek érdekében automatikusan észleli a fényviszonyokat és szintén automatikusan állítja magát hozzájuk. A kijelző fényereje maximum 850 nit, más szóval elképesztően és brutálisan erős, intenzív képernyő megvilágítást tesz lehetővé.

Az LG G5-ön gyárilag Android 6.0.1 Marshmallow rendszer fut, rajta pedig az LG saját fejlesztésű kezelőfelületével, amely szinte teljesen ugyanazt a megjelenést mutatja mint a már ismert LG G3 és LG G4 annyi különbséggel, hogy menü már nincs, hanem az Apple-höz hasonlóan a főoldalra kerülnek mappázható módon az alkalmazások.

Ami a hardvert illeti, Qualcomm Snapdragon 820 processzor került a készülékbe, Qualcomm Quick Charge 3.0 gyorstöltéssel, VR játékok támogatásával. A SoC rendelkezik X12 LTE hálózati támogatással, ez háromszor gyorsabb a konkurenciánál. A 64 bites CPU-hoz 4 gigabájt RAM, Adreno 530 grafikus gyorsító és 32 gigabájt UFS tárhely jár. Szemben a korábbi Snapdragon processzorokkal, az SD820 a jelenlegi legfejlettebb CPU architektúrát kapta és megduplázta a gyorsaságot, valamint még jobb lett az energiatakarékosságot tekintve. Ehhez fontos volt az Adreno 530 jelenléte, amely mintegy negyven százalékos grafikus teljesítménynövekedést jelent és szintén negyven százalék energiatakarékosságot. A már említett Quick Charge 3.0 huszonhét százalékkal gyorsabban és negyvenöt százalékkal hatékonyabban tölti fel a telepet mint az előd Quick Charge 2.0 tette.

Az LG G5 dual kamerái jelenleg a piac legszélesebb látószögű fotózási képességeit adják telefonban. A 16 és a 8 megapixeles hátlapi kamera 78 és 135 fokos szögben képes fotózni, így 1.7-szer szélesebb képet lát mint a jelenlegi csúcsmobilok szenzorai, valamint 15 fokkal szélesebb mint amit az emberi szem képes feldolgozni. Emellett természetesen a kamera szoftver számos effektet és beállítási lehetőséget rejt magában. Egy kézzel is hihetetlen könnyű lesz kezelni a fotózást, köszönhetően az új fejlesztésnek. Az LG Cam Plus-on ugyanis egy dedikált, kétállású shot gomb és zoom található, ezzel együtt elrejtettek benne egy 1200 mAh-s plusz akkumulátort, így töltést is jelent. A moduláris cserélhetőséghez fontos kiegészítő lehet sokak számára az LG Hi-Fi Plus audio lejátszó, amelyet a gyártó a Bang & Olufsennel közösen fejlesztett. A Hi-Fi Plus támogatja a 32 bites, 385KHz-es audiolejátszást, hogy az audiofilek mosolyogva hallgassák kedvenc számaikat. A modul használható Hi-Fi DAC-ként is, így könnyen csatlakoztatható számítógépekhez vagy egyéb okostelefonokhoz. Az LG 360 Cam nevéből adódóan 360 fokban képes fotót vagy videót készíteni, majd azt visszajátszani, és megosztani bárkivel könnyen és gyorsan. Az előlapi kamera 8 megapixeles.

A valóban minőségi zenehallgatáshoz nem szükséges drága és sok holmi otthon vagy bárhol máshol, elég a Bang & Olufsen audio rendszerrel felvértezett LG G5-öt és a minőségi H3 headsetet elővenni.

Bár az LG még hivatalosan nem erősítette meg, nagyjából 650-700 dolláros/eurós áron várhatjuk az LG G5-öt hamarosan, de legkésőbb áprilisban. Az ár miatt kevésbé aggódunk, amiatt inkább, hogy a gyártó ezúttal valóban radikálisan nyúlt hozzá az előd modellhez, így nem biztos, hogy mindenki tetszését elnyeri az újdonság. Bár ennyi hasznos új funkcióval meglepődnénk, ha nem.



A cikkhez kapcsolódó linkek:
Mobiltelefonok az Árukeresőn »
új
 APRÓHIRDETÉSEK
KERESÉS
Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


SZAVAZÁS

Okosóra vagy okoskarkötő! Sorra jelennek meg a kezünkre való okoseszközök! Önnek van/lesz?


igen, van okosórám
igen, van okoskarkötőm
tervezek okosórát venni
tervezek okoskarkötőt venni
nincs rá szükségem



Korábbi szavazások eredményei