Megerősítve: február 21-én jön az LG G5!

2016.02.04| Phone Arena

A kisebbik dél-koreai gyártó hivatalosan is megerősítette a Facebookon, hogy az MWC 2016 rendezvényen február 21-én mutatja be idei csúcsmobilját.

Ha eddig bárki kételkedett volna abban, hogy mikor érkezik az újdonság, az alábbi meghívóról leolvashatja. A gyártó évek óta az MWC-n mutatja be az adott évi csúcsmobilt. Az LG eddig javarészt a prémium szintet csak megpróbálta ütni a G szériával, idén viszont mindent beleadtak. Több, különböző forrásból származó információ is arról szól, hogy az LG G5 valóban elsőosztályú, prémium kategóriás termék lesz, ezzel együtt nyilvánvalóan jogos ellenfele lehet a Samsung Galaxy S7-nek, amely egyébként ugyanezen a napon debütál.

Megerősítve: február 21-én jön az LG G5!

A várakozások szerint az LG G5 finoman ívelt, teljesen fém burkolattal érkezik – a cégtől elsőként –, kijelzője 5.5 vagy 5.6 col képátlóval, QHD felbontással felvértezett, a prémium érzést a minimális keret biztosítja. Az Android rendszert a Qualcomm Snapdragon 820 gyorsítja 3 vagy 4 gigabájt RAM-mal, valamint megtalálhatók lesznek olyan funkciók mint az ujjlenyomat-olvasó, a hátlapi kettős kamera vagy az újfent oldalra helyezett hangerőgombok.



Akciós tokok és tartozékok – katt ide! Akciós tokok és tartozékok – katt ide!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Az LG G6 megmutatja minden titkát

Az LG G6 megmutatja minden titkát

2017.03.07
| Phone Arena
Szétszerelős videón nézhetjük meg az LG G6 belsejét és a külsőt is más szemmel.
Megjelent! Samsung Galaxy S7 edge

Megjelent! Samsung Galaxy S7 edge

2016.02.22
| Phone Arena
A nagyobbik dél-koreai gyártó tegnap este hét után lerántotta a leplet az elképesztõen sokat pletykált és unalomig ismételt Samsung Galaxy s7 és Galaxy S7 edge modellekrõl a Mobile World Congressen!
Itt az első valóban vízálló Redmi Note!

Itt az első valóban vízálló Redmi Note!

2021.08.03
| Android Authority
A kínai gyártó lerántotta a leplet a Redmi Note széria első, valóban vízálló okostelefonjáról.
Harminchárom díjat zsebelt be az LG

Harminchárom díjat zsebelt be az LG

2016.02.29
| LG
Az LG legújabb prémium okostelefonja a mobil-ipar „Oscar-díját”, a GSMA legjobb új mobiltelefonnak járó díját elnyerve körözte le versenytársait.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei