Havi százezer Mate X fogy

2020.01.10| Playful Droid
Telefonguru a Google Híreiben – kövess minket! Követés

A kínai gyártó összecsukható okostelefonja szép számban fogy minden hónapban.

DJ Koh, a Samsung igazgatója tegnap elárulta a CES 2020-on, hogy már 4-500 ezer fogyott a Galaxy Foldból, amely a Mate X riválisa. Most egy friss jelentés szerint hasonlóan teljesít a „hazai” vállalat is, ugyanis megjelenése óta havonta nagyjából százezer példányt adnak el a Huawei Mate X modellből. A különleges, összecsukható telefon november 15-én került a piacra, mintegy 2500 dolláros áron, Kínában pillanatok alatt elkapkodták a rajongók.

Havi százezer Mate X fogy

A Mate X minden pénteken kerül értékesítésre és folyamatosan viszik, mint a cukrot, pedig az első pár hét sikere után keddenként is elérhető online. A siker ellenére egyelőre a Galaxy Fold eladási mutatójához képest a Mate X számai valószínűleg kisebbek. Az alacsonyabb eladási arány oka, hogy a Mate X hivatalosan továbbra is csak Kínában vásárolható meg, a nemzetközi megjelenés továbbra sem biztos.

A jelentések szerint a globális indulást tovább nehezíti a Google Play alkalmazások és szolgáltatások hiánya, amelyet a Huawei az Egyesült Államok miatti tiltás okán szenved jó ideje, a nemzetközi vizeken viszont ezek nélkül nem sokan akarnának horror összeget kifizetni egy telefonért.

 

 

Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

Tetszett a cikk? Kövess minket Google Híreiben! A Telefonguru legfrissebb híreit egyenesen a Google feededbe hozzuk
Követés
A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei