Gyengén muzsikál a Galaxy 20 széria

2020.05.28| Android Authority

Megdöbbentő a tény, de a Galaxy S20-ak közel sem fogynak úgy, mint a Galaxy S10-ek tavaly.

A dolog pikantériája, hogy tavaly mindenki ezt a családot várta, ugyanis a Galaxy S10-ek indultak rendkívül döcögősen az előző évi Galaxy S9-ekhez képest. A dél-koreai The Elec jelentése szerint a legnépszerűbb modell a kínálatban a Samsung Galaxy S20+, ebből 3.5 millió darabot szállítottak le az első negyedévben, legalábbis az Omdia adatai szerint. Tavaly ugyanekkor a Galaxy S10-ből 5.2 millió fogyott. Máshogy fogalmazva a legnépszerűbb Galaxy S20 is több, mint 30 százalékkal gyengébben teljesít, mint egy éve a legjobb Galaxy S10.

A cég szerint a Galaxy S20 sorozatból 2020 első három hónapjában összesen szállított le a gyártó 8.3 millió darabig, egy évvel korábban a Galaxy S10 és S10+-ból ez összesen 10.3 millió darab volt úgy, hogy az adat nem tartalmazza a Galaxy S10e leszállításait.

Gyengén muzsikál a Galaxy 20 széria

A visszaesésnek persze számos oka lehet, nem arról van szó, hogy ne lenne hívogató a Samsung idei Galaxy S családja. Az egyik ok a koronavírus járvány, ami a történelem eddig megélt legnagyobb telefon gyártási visszaeséséért is felelős és ezt a Samsung sem kerülhette el.

Emellett a vállalat nem segítette az értékesítést a brutálisan megemelt áraival sem, az Android Authority olvasóinak 70 százaléka szerint például egyszerűen iszonyúan túlárazott az összes Galaxy S20 modell. Persze a Samsung nem az egyetlen olyan márka, amely évről-évre egyre drágább zászlóshajókat kínál, több más vállalat is ugyanezt teszi.

 

 

Gyors töltő? Tok? Nézz szét a shopban! Gyors töltő? Tok? Nézz szét a shopban!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Nagy frissítés jön az iPhone-okra: ezek az újdonságok érkeznek az iOS 26.4-ben

Nagy frissítés jön az iPhone-okra: ezek az újdonságok érkeznek az iOS 26.4-ben

2026.03.06
| 9to5Mac
Az Apple új iOS frissítése több alkalmazást és rendszerfunkciót is érint, köztük az Apple Musicot, az üzeneteket és az egészségfigyelést.
A Samsung fizet, csak ne akard visszaküldeni az új S26 Ultrádat

A Samsung fizet, csak ne akard visszaküldeni az új S26 Ultrádat

2026.03.18
| Sammyfans
A Samsung pénzzel próbálja visszatartani a Galaxy S26 Ultra vásárlókat. Akár 250 dolláros visszatérítést is kínálhat a cég, ha meggondolnád magad.
Rejtett ujjlenyomat trükk a Samsung telefonokon

Rejtett ujjlenyomat trükk a Samsung telefonokon

2026.04.08
| Android Authority
Egy kevéssé ismert funkcióval teljesen új szintre emelhető a vezérlés a Samsungokon.
Samsung elismerte: a Galaxy S26 Ultra kijelzője tényleg gyengébb lett

Samsung elismerte: a Galaxy S26 Ultra kijelzője tényleg gyengébb lett

2026.03.17
| 9to5Google
A Samsung végre kimondta azt, amit sok felhasználó már észrevett: a Galaxy S26 Ultra kijelzője valóban kompromisszumot köt a Privacy Display miatt.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Megérné Önnek telefont váltani csak azért, mert az új modell dupla alap tárhellyel érkezik?


Igen, a tárhely nagyon fontos
Talán, ha más fejlesztések is vannak
Nem, nekem a mostani tárhely is elég
Inkább felhőben tárolok mindent



Korábbi szavazások eredményei