Baj van, nem fogy jól az iPhone X

2018.01.09| Phone Arena

Kevesebb Apple iPhone X modellt gyárthat a cég, mert nem fogy úgy, ahogy várták.

A DigiTimes adott hírt arról, miszerint a cupertinoi cég levághatja az iPhone X árait, ugyanis nem fogy az elvárt mértékben az igen erősen árazott készülék annak ellenére, hogy még mindig az Apple értékesíti a legtöbb telefont összességében. Őt követi a ranglistán egyébként a Samsung, majd a Huawei a világon. Több elemző arra is rávilágít, hogy egyetlen, tavaly bejelentett iPhone, tehát az Apple iPhone 8 és az Apple iPhone 8 Plus sem, valamint a jubileumi Apple iPhone X sem fogy a szükséges mértékben, ez pedig torkollhat további árcsökkentéses akcióba is.

Jelenleg az alulteljesítő országok között toplistás Tajvan, Szingapúr, valamint az Apple számára a legfontosabb Egyesült Államok. A Bloomberg beszámolt arról, hogy az Apple már most lecsökkentette az első negyedévi értékesítési tervet 35 millióról 25 millióra, amely drasztikus lépés.

Baj van, nem fogy jól az iPhone X

Nincs kizárva a több mint 50 dolláros árcsökkentés sem, amely a telefonok árához képest nem tűnik soknak, ám ennek ellenére sokak fantáziáját beindíthatja, főként a szolgáltatók kínálatában található ajánlatok esetén. Hazánkban jelenleg 380, illetve 440 ezer forintos áron lehet kártyafüggetlenül megvásárolni a 64, illetve a 256 gigabájtos iPhone X-et. Az igen magas végösszeggel sokakat az – egyébként már újonnan is kimagaslóan jól teljesítő – Apple iPhone 7 és Apple iPhone 7 Plus felé tereli a gyártó.

Maga az ár csökkentése nem áll messze feltétlen az Apple-től, hiszen ezt teszi minden évben, miután az új modellek megjelennek szeptemberben, de jelenleg nagyon nem erről van szó. A hírek szerint már tavasszal meglépheti a gyártó ezt vagy legkésőbb a WWDC’18 rendezvényen.

 

 

Kiegészítők minden népszerű modellhez! Kiegészítők minden népszerű modellhez!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei